Sándor Csaba számára ajándék az opera

„Én vagyok az operaénekes, aki árult pattogatott kukoricát, csapolt sört, voltam víz-gáz szerelő segédmunkás, útügyi munkás, dolgoztam az erdőn, emellett, ahogy szokták mondani: kétballábas diplomás néptáncos vagyok” – foglalja össze Sándor Csaba, mennyi mindennel foglalkozott a nyári vakációkban, mindezt hasznos tapasztalatként értékelve.

Kapcsolata a zenével korán kezdődött, a családban és a rokonságban sokan foglalkoznak zenével. „Édesanyám öt évig néptáncolt és énekelt, emellett hétvégeken általában kirándultunk az erdőbe, és mindig volt éneklés, rengeteg népdalt megismertem, megtanultam így. Hatodikos koromban megnyertem először a Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő alcsíki körzeti szakaszát, aztán a megyein is én lettem az első. Addig is nagyon tetszett a népzene, de ezután többet foglalkoztam vele.  Érdekelt ugyanakkor a színi pálya, játszottam a csíkszentsimoni amatőr színjátszó csoportban.  Nyolcadik osztály végére eldőlt, hogy zeneszakon folytatom a tanulmányaim. Kilenc-tizenkettedik osztályban aztán a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában tanultam klasszikus éneket Adorján Attilától, majd Nagyváradon folytattam, ahol Molnár Levente is, aki világszerte ismert operaénekes. Nagyváradon az énektanárom, mutatva a Levente képét, fel is szólított: olyan kell lenni, mint ő.”

Több nevet is megemlít, akik segítették pályája megalapozását. „Tanultam harmadévesen félévet a Balassi Intézet ösztöndíjával a Liszt Ferenc Zeneakadémián Marton Évánál. Ő a magyar operajátszás egy csillaga. Ott láttam meg, miként kell dolgozni ahhoz, hogy az ember sikereket érhessen el, hogyan érdemes ezzel a szakmával foglalkozni. Mindig azt mondta, aki dolgozik, jól jár. Több kollégám segített szakmailag, illetve adott hasznos tanácsokat, Molnár Leventét említeném meg, tartott nekem énekórát is párszor, illetve volt tanárom, Marian Boboia nevét, akivel a mai napig jó kapcsolatot ápolunk, Marius Budoiuval, a kolozsvári román opera volt igazgatójával is szoktam dolgozni. Több énekestől próbáltam, próbálok valamit »ellopni« a szó nemes értelmében. A Kolozsvári Magyar Operánál énekelek három éve, családias környezet van ott, nagyon kedvesek a kollégák. Eleinte úgy hívtak, hogy »a Gyermek«, hiszen szinte mindegyiküknek a fia lehetnék. Nagyon segítőkészek, odafigyelnek rám, szeretnek. Először a magyar opera énekkarának voltam a tagja egy évig, de közben már énekeltem a Kolozsvári Román Operában, szólistaként ott debütáltam, az Álarcosbál Tomjaként” – meséli.

Énekel Iaşi-ban, meg Budapesten is előadásokban. „Pesten volt egy előválogató, megtetszettem, és szerződést kötöttünk tizenhárom előadásra. Ez most járt le, december 4., 6., 11-én énekeltem egy világhírű uruguayi basszbaritonnal, Erwin Schrottnak hívják, aki Don Giovannit alakította. Januárban megyek vissza, egy gyerekoperának játszom a főszerepét, ennek címe: Leánder és Lenszirom, Tallér Zsófia írta, tavaly mutatták be. Májusban pedig a Varázsfuvolában éneklem Papagenót Szinetár Miklós rendezésében. Kolozsváron játsszuk a Háry Jánost, van bőven munka” – sorolja Sándor Csaba, aki Kolozsváron nagyobb szerepként elsőként Figarót alakította Mozart Figaro házasságában. Néha oratóriumokat is énekel több kórussal.

Öt előadást tartott a múlt hónap folyamán olyan helységekben, ahol ritkán van lehetőség élőben opera-, operett-, musicalrészletek meghallgatására. „A Communitas Alapítvány minden évben meghirdeti az alkotói ösztöndíjat, ezt pályáztam meg, pontosabban, hogy olyan helyeken szervezhessek koncertet, ahol ritkán van erre lehetőség. A szomszéd falura esett a választás többek közt, Szentimrén volt a nagyobb közönség. Aztán voltunk Mindszenten a sportcsarnokban, sokat segített a bátyám, Sándor Árpád – aki a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar karmestere –, illetve a Csík Terület Ifjúsági tanácsának elnöke, Kozma István. Templomi koncertet is akartam, így felléptünk a csíksomlyói kegytemplomban karácsony másodnapján. De még azelőtt, december 25-én Szentsimonban is énekeltem, illetve 26-án még volt egy koncert Gyimesben.”

Ennyi fellépéshez fontos odafigyelni, hogy ne erőltesse túl a hangját, egyen-aludjon rendesen. „Nem kell túlzásba esni, hogy nagy sál meg ilyenek, amilyen kép él egyesekben az operaénekesekről” -- jegyzi meg mosolyogva. Pihenést is beiktat néha, de ritkán telik el nap éneklés nélkül, ugyanakkor vannak napok, amikor 10 órát is próbálunk. Amit fontosnak tart: az énekes mellett mindig kell legyen valaki, aki odafigyel rá, hallgatja, és megmondja, ha hibázott, azaz kell egy „külső fül”. Neki jelenleg Marton Melinda, a kolozsvári opera művésze ez a „támasz”.

Ha nem operaénekes, valószínűleg erdész vagy tűzoltó lett volna. Nagyon szereti a természetet, a túrázást, de hobbijaként a tubázást említi. Erre főként az ifjúsági fúvószenekarban van lehetősége Simonban, illetve a váradi szimfonikus fúvószenekarban is játszott, akikkel turnézott Cannes-ban, Monacóban, Avignonban. Idén jelölték a iaşi-i operagálán (a hazai operavilág díjkiosztó gálája) a legjobb férfi debütáns díjára.

A népzene mai napig vonzza, jár táncházba is. Úgy érzi, kegyes volt hozzá a sors, hogy sikerült megtalálnia helyét az operavilágban, és biztat, járjunk operába, hiszen annyiféle darab van, hogy mindenki találhat benne valamit, ami számára szép.