
Fotó: Veres Nándor
Ötven euróval próbált megvesztegetni a gyanú szerint egy Tusnádfürdőn szolgáló rendőrt egy közúti ellenőrzésre megállított autóvezető. Az esetről a megyei rendőr-főkapitányság értesítette a korrupcióellenes igazgatóságot – tájékoztat az ügyészség, a rendőrség és a korrupcióellenes igazgatóság keddi közös közleménye.
2016. május 10., 20:182016. május 10., 20:18
A rendőr 2015. július 4-én a jármű meghibásodott világítóberendezése miatt állította meg az A. B. vezette gépkocsit. A sofőr és az autó iratainak átvizsgálása során kiderült, A. B. személyazonossági igazolványának, illetve a kocsi kötelező gépjármű-biztosításának és időszakos műszaki vizsgálatának érvényessége is lejárt. A vezető a megállapított szabálysértésekért kiróható bírságok „mérsékléséért” az eltávolított rendszámtáblák közé ötven eurót rejtett – számol be a közlemény.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság értesítette a korrupcióellenes igazgatóság megyei osztályát. Az ügyészség A. B. ellen megvesztegetés elkövetése miatt elbírálásra benyújtotta a vádiratot a törvényszéken. A keddi közlemény hangsúlyozza, az eljárás jelenlegi szakaszában a gyanúsítottat megilleti az ártatlanság vélelme.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!