
Fotó: Veres Nándor
6,3 millió lejt utalt a kormány az önkormányzatnak a csíkszeredai távhőrendszer korszerűsítésére, ezért módosítani kellett a város költségvetését. Ugyanakkor több, júliusban elfogadott határozatot is kénytelen voltak újra megszavazni az önkormányzati képviselők csütörtökön.
2015. szeptember 10., 18:082015. szeptember 10., 18:08
2015. szeptember 11., 09:212015. szeptember 11., 09:21
Három tételben kellett módosítani Csíkszereda költségvetését – hangzott el csütörtökön, a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén. Egyrészt a Csíkszeredai Városnapokra megkötött szponzorpénzek kerültek így be a büdzsébe a bevételi oldalon (45 600 lejről van szó), másrészt a tanügyi személyzet részére 1,95 millió lejt utalt ki a kormány.
Harmadik tételként a csíkszeredai távhőrendszer hatékonyságának növelésére utalt 6,3 millió lejes kormányzati összeget vettek be a város költségvetésébe, mint beruházási tétel. Antal Attila alpolgármester kitért arra is, hogy egy 2008-ban elkezdett kormányzati program révén kapták ezt a pénzt, ezeknek a beruházásoknak a költségeit 70 százalékban ugyanis a kormány állja, 30 százalékban pedig a helyi önkormányzat. „Az önrész már év elején bele volt foglalva a költségvetésbe, a korszerűsítési munkálatok elkezdődtek, jelenleg a hőközpontok összekapcsolása zajlik” – részletezte az elöljáró.
Tizenkét, júliusban elfogadott határozatról kellett újra szavazniuk, ugyanis akkor nem volt meg rá a kétharmados többségük. A határozatok vagyoni kérdésekkel voltak kapcsolatosak, amelyek elfogadásához kétharmados többség kell, ezt a jelenlegi körülményeknek megfelelően 17 főhöz képest számolták ki, figyelembe véve azt, hogy a 19 fős testületből Szőke Domokos alpolgármester nem gyakorolhatja tisztségét, és Antal Attila polgármesteri hatáskörökkel felruházott alpolgármesterként nem vesz részt a szavazáson. A prefektusi hivatal azonban jelezte, hogy továbbra is 19-hez viszonyítva kell számolják az abszolút többséget, így nem érvényesek a határozatok, hiszen a 13 helyett csak 11 vagy 12 képviselő szavazta meg azokat. A határozatokat gyakorlatilag egy újabb határozatba sűrítve újra megszavazta, úgymond megerősítette az immáron kétharmados többség a testületből.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!