Rendezett faluképre törekednek, segítenék a hazaköltöző fiatalokat Csíkszenttamáson

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az utak felújítása, sportpálya kialakítása, tűzcsapok létesítése – többek között ezek a legfontosabb tennivalók Csíkszenttamáson Kedves Róbert szerint. A polgármestertől továbbá azt is megtudtuk, hogy mindezek mellett figyelmet fordítanak a külföldről hazaköltözni akaró fiatalok segítésére, a helyiekkel való kommunikációra és a közbiztonságra is.

Szabó Kamilla-Mária

2016. szeptember 24., 15:122016. szeptember 24., 15:12

2016. szeptember 24., 21:152016. szeptember 24., 21:15

– A korábbi polgármester, Márk Tibor nyugdíjba vonulását követően jelöltette magát az önkormányzati választásokon, mindaddig alpolgármesterként tevékenykedett. Egyértelmű volt a döntés, hogy átveszi a stafétát?

– 2003. november elsejétől vagyok alpolgármester, mióta Csíkszenttamás különvált Csíkkarcfalvától, vagyis három mandátum és egy fél év alpolgármesteri tapasztalat van a hátam mögött. Nem volt egyértelmű a döntés, a választások előtt még gondolkodtam rajta, hogy ismerve a közigazgatás nehézségeit, belevágjak-e. Végül arra jutottam, hogy ennyi év gyakorlattal megpróbálom. Bízom benne, hogy megfelelően tudom folytatni a munkám.

– Milyen fejlesztések vannak folyamatban jelenleg, illetve milyen területen érzi szükségesnek a változtatást?

– Több olyan kezdeményezés is van, amit érdemesnek tartunk továbbvinni, folytatni. Jelenleg aszfaltozás zajlik a településen, de szeretnénk összekötni Szenttamást a Gyimesekkel egy mezei út felújítása révén. Fiatal csapat került a községvezetés élére, új lendülettel láttunk munkához a nyár elején. Szeretnénk a falukép megőrzésére, a közbiztonságra, a falu tisztaságára is figyelmet fordítani, hogy ha egy idegen bejön a településre, akkor azt láthassa, hogy ez egy rendezett falu. Rövidesen elindítjuk a polgárőrséget, mivel összegyűlt kellő számú önkéntes jelentkező. S habár egy közös egyeztetés után elkezdjük a járőrözést a közbiztonság növelése érdekében, a jelentkező helyieket a továbbiakban is szívesen várjuk.

– Mi a legsürgősebb tennivaló jelenleg a településen?

– Fontos tennivaló sok van, attól függ milyen szempontokat veszünk figyelembe. Mivel a víz- és szennyvízhálózat ki van építve, most az utak felújítása a legnagyobb elvárás a helyiek részéről – legyen szó akár mezei, akár községbeli utakról. Az ifjúság, a sportkedvelők egy megfelelő sportpálya kialakítására várnak. A településen ugyanakkor vannak olyan falurészek, ahol nincsenek tűzcsapok, így fontos lenne mihamarabb tűzcsapok felszerelése az érintett részeken. De a földtörvény alkalmazását sem hanyagoljuk el, hisz ez egy másik megközelítésből szintén nagyon fontos.


– Egyéb elképzelések, célok?

– Az ifjúsági, sport és kulturális szerveződéseket lehetőségeinkhez mérten a továbbiakban is szeretnénk támogatni. Egy megfelelő piactér kialakítására is szükség van, hiszen habár van piacnap a településen, a lebonyolítására jelenleg nincs alkalmas hely – ennek megvalósítására a Csík LEADER Egyesület által pályáznánk. Mivel általános jelenség a térségben, hogy sok fiatal külföldre megy dolgozni, ezért célunk, hogy a hazaköltözésben gondolkodóknak minél több segítséget nyújtsunk – akár abban, hogy mibe érdemes jelenleg fektetni, akár az uniós források lehívásának lehetőségeiről, mikéntjéről tájékoztatni. Volt rá példa, hogy emiatt kerestek fel minket – mi pedig szívesen segítettünk. Szeretnénk továbbá azt is elérni, hogy a helyiek is átláthassák, hogyan is működik az önkormányzat. Ennek érdekében több falugyűlést tartanánk, évente két-három alkalommal nemcsak arról számolnánk be, hogy mi mivel foglalkoztunk, mit valósítottunk meg, milyen nehézségekbe ütköztünk, hanem arra is kíváncsiak leszünk, hogy milyen problémáik vannak a helyieknek.

– Hogy látja, szükséges-e térségben gondolkodni a fejlesztések, pályázatok terén?

– Egyértelműen igen. Erre jó példa is van, hiszen jelenleg kivitelezés alatt van a Felcsík Integrált Fejlesztése elnevezésű közös projektünk. Azt látva úgy véljük, hogy jó, ha a továbbiakban is közösen gondolkodunk, pályázunk. Mondhatnám, közösen minden könnyebb, úgyhogy további terveink is vannak. Az említett projekt keretében zajló aszfaltozás után még Csíkdánfalván, Csíkkarcfalván és Csíkszenttamáson is maradnak felújítatlan utcák, így közösen hozzáfogtunk a szükséges akták beszerzéséhez, hogy pályázati úton tudjuk leaszfaltozni a fennmaradó szakaszokat is. Ez utóbbi munkálat után már csak pár kisebb zsákutca maradna aszfaltburkolat nélkül településünkön – azok rendbetételét önerőből oldanánk meg. A beruházások mellett pedig több rendezvény is van, amit kistérségi szinten szervezünk, szerveznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés