
Fotó: Gegő Imre
Több éves halasztás után remélhetőleg elkezdődhet idén a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető kibővített részének rendezése. Az viszont csak a költségvetés elfogadásakor derül ki, hogy erre a beruházásra mennyi pénzt biztosít a helyi önkormányzat.
2017. január 22., 13:302017. január 22., 13:30
2017. január 22., 16:552017. január 22., 16:55
Tavaly a közbeszerzési törvény módosítása és az elektronikus közbeszerzési rendszer leállása miatti hosszú kényszerszünet volt a legfőbb oka annak, hogy a sírkert tervezett rendezését nem tudták elkezdeni. Közel négy éve már elfogadta a helyi képviselő-testület a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, de a munkálatokra egyelőre még várni kell.
Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester úgy nyilatkozott, szeretnék, ha idén a rendezés elkezdődne, ez a munkálat javaslatként szerepel az idei beruházási listán is. Arról viszont, hogy ténylegesen mennyi pénzt lehet fordítani a munkálatokra, és mikor, az önkormányzati képviselő-testület fog dönteni a költségvetés elfogadásakor.
A tavalyi költségvetésben 350 ezer lejt hagytak jóvá a városatyák a Kalász lakótelepi temető rendezésének elkezdésére. A 32 ezer négyzetmétert jelentő kibővített területen szükséges munkálatokat négy szakaszra osztották fel, tavaly ennek felén, azaz 1,6 hektáron szerettek volna kövezett sétányokat kialakítani, padokat, szemeteskukákat elhelyezni, kibővíteni a vízvezetéket és karos kutakat felszerelni. Fák ültetése is szerepel a tervekben, akárcsak a közvilágítás biztosítása.
A terület rendezése mellett ugyanakkor a ravatalozó épületének bővítését is tartalmazza a korábbi megvalósíthatósági tanulmány, melybe egy parkoló kialakítását is belefoglalták a Nagy-Somlyó-hegy felőli oldalon.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!