
Fotó: Gecse Noémi
Két első díjat szereztek a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákjai a Bolyai Matematika Csapatverseny Magyarországon szervezett döntőjében.
2017. március 13., 00:412017. március 13., 00:41
2017. március 13., 10:592017. március 13., 10:59
A vetélkedő 2016–2017-es kiírását Magyarország, illetve Erdély területén hirdették meg a középiskolás diákok évfolyamonkénti négy fős csapatainak. Hargita megyéből egyedüliként a Márton Áron Főgimnázium képviseltette magát a vetélkedő magyarországi döntőjében március 4-én.
A csíkszeredai főgimnázium diákjai két évfolyam első díját is elhozták a „normál gimnáziumi” kategóriában: a tizedik osztályét, amelyet Kozman Botond, Márton Vazul, Péter István és Rancz Máté képviselt, a felkészítő tanáruk pedig Tamási Csaba volt. Emellett az iskola tizenkettedikeseinek is sikerül elhódítaniuk az első helyezést a versenyen. Cseke Alpár, Lukács Áron-Zsolt, Tamás Andrea és Tankó-Gábor Tihamér képviselte az évfolyamot, Csapó Hajnalka felkészítő pedagógus segítségével.
A verseny célja, hogy a matematikai ismeretek mellett segítse a diákokat az összedolgozás, problémamegoldás terén. Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója kérdésünkre elmondta, a versenyre kiutazott csapataik útiköltségeit az iskolájuk fedezte a PADOC alapítvány segítsége révén. További részletes információk a vetélkedőről a verseny honlapján érhetők el.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!