Egy jelentős és több kisebb adomány révén nagyon hamar összegyűlt a csíkszentimrei Kertész Hunor magyarországi kivizsgálásához és kezeléséhez szükséges összeg.
2015. március 09., 19:112015. március 09., 19:11
Múlt héten számoltunk be arról, hogy segítséget kér az itthoni kezelőorvosuk által javasolt debreceni kivizsgáláshoz és kombinált, elmegyógyászati és ideggyógyászati kezelés elkezdéséhez a 17 éves csíkszentimrei Kertész Hunor. Családja szerény anyagi körülményei miatt fordultak a nyilvánossághoz. A várhatóan néhány napos kivizsgálás és kezelés, amelyért Debrecenbe utaznak, az előzetes számítások szerint mintegy negyvenezer forintba, kevesebb mint hatszáz lejbe kerül.
Hunor támogatására sokan adakoztak, a családnál és szerkesztőségünkben a cikk megjelenése óta többen ajánlottak fel kisebb adományokat, a szerkesztőségbe pedig egy Magyarországon élő, csíki származású személy jelentős, 850 lejes adományát is eljuttatta egy ismerőse. Így néhány nap alatt összesen 1625 lej gyűlt össze Hunor számára, ebből nemcsak a kivizsgálásra, kezelésre és az utazásra, hanem a szükséges gyógyszerek megvásárlására is futja majd. Jelentkezett olyan személy is, aki a család debreceni tartózkodása idejére ajánlott fel ellátást.
A gyűjtés lezárul, a pénzt hétfőn átadtuk a szerkesztőségben Hunor édesanyjának, Ráduly Ibolyának, aki köszönetét fejezte ki a segítséget nyújtóknak. Elmondta, az iratokat intézik a fia számra, hogy minél hamarabb utazhassanak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!