Fotó: Veres Nándor
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Apáczai-díjának arany fokozatát nyerte el Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár a Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. Menj ki én lelkem a testből című munkájával – adta hírül az RMPSZ.
2016. október 13., 13:332016. október 13., 13:33
A díj ünnepélyes átadását szombaton 10 órától tartják a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban. Az RMPSZ Tudományos Tanácsa februárban hirdette meg az Apáczai-díj pályázatát, melyre a közoktatásban dolgozó vagy onnan nyugdíjba vonult, az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végző magyar pedagógusok jelentkezhetnek.
A kétévenként kiírt pályázatra az előző díjkiosztó – 2014. október – után közzétett tudományos munkákkal (könyvvel, folyóiratban megjelentetett tanulmánnyal vagy a világhálón közzétett tudományos munkákkal) lehetett jelentkezni a természettudomány, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről.
A 7. alkalommal kiírt pályázatra szeptember 1-jéig lehetett beküldeni tudományos munkákat. A pályázat idei újdonsága volt, hogy az önálló kötetben, elismert tudományos szaklapban megjelentetett pályamunkák nyomtatott formátuma mellett elektronikus (pdf) változattal, valamint a világhálón közzétett tudományos munkákkal is lehetett jelentkezni. Az Apáczai-díj 2016-os kiírására 57 pályázati csomag érkezett.
Az Apáczai-díj arany fokozatát nyerte el Balázs Lajos a Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. Menj ki én lelkem a testből és Muhi Sándor Mezei József című munkáival. Ugyanakkor Apáczai-díjban András Ignác: Kászonszéki lélekharangok és Fazekas Loránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében részesül.
Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.
Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.
Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.
Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
szóljon hozzá!