Ráduly Róbert lesz az épülő kollégium projektmenedzsere

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát – amelynek egy része lelátóként fog működni – 3,5 millió euróból építik meg. A tervek szerint már jövő szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény.

Kozán István

2015. július 30., 18:562015. július 30., 18:56

2015. július 30., 21:002015. július 30., 21:00

A magyar kormány, túl azon, hogy partnerei segítségével (a Paksi Atomerőművel és a Szerencsejáték Zrt.-vel) támogatja a fociakadémia működését, ránk bízott egy kiemelt támogatást: a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia és a Márton Áron Gimnázium számára kétszáz férőhelyes kollégiumot kell építeni, erre a pénzt rendelkezésünkre bocsátották. Megkaptuk az építkezési engedélyt is, amit nem volt könnyű megszerezni, mert az önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott telekre új rendezési tervet kell készíteni, amit az önkormányzat meg is tett. Közben a területet előkészítettük a munkálatokra. Ma hivatalosan is elkezdődik az építkezés” – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szondy Zoltán, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia elnöke, aki egyúttal azt is elmondta, hogy Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere lesz a beruházás projektmenedzsere.


„A város és az iskolám felé van egy adósságom: a Márton Áron Gimnázium épületét sikerült ugyan felújítani, de a felújításnak volt egy nem kívánt fejleménye, tételesen a bentlakás és az étkezde megszüntetése. A futballakadémia törekvése kapóra jött, hogy ezt a kérdést megoldjuk. Ha már a sors úgy hozta, hogy más szerepet kell vállalnom, akkor most olyant sikerült találni, ami a várost, a térséget szolgálja, és összhangban van az eddigi 18 éves közéleti pályafutásommal” – e szavakkal köszönt be projektmenedzserként Ráduly Róbert.

A 3,5 millió eurót a magyar állam biztosítja. „Még polgármesterként sikerült elfogadtatni azt a megoldást a finanszírozó féllel, hogy ő megépíti az épületet, Csíkszereda városa pedig a környezetrendezésbe és a sportbázis feljavításába fekteti a saját forrásait. Tehát magyarán úgy lesz gazdagabb a város egy épülettel, hogy ezzel párhuzamosan rendbe kerül a sportbázis: a város kijavítja a futópályát, továbbá eredményjelzőt, éjjeli világítást kap a füves focipálya, a mostani, elhanyagolt, néhány soros lelátó ugyancsak rendbe kerül. A város rendezi a majdani kollégium és lelátó körüli környezetet is, ahová egy parkolót is kialakít. A feladatok tehát jól szét vannak választva” – sorolta Ráduly.

A felek napokon belül – talán már a pénteki önkormányzati ülésen – aláírnak egy úgynevezett protokollumot: az építtető, a város és a Márton Áron Gimnázium mint a majdani épület fő haszonélvezője. Szondy szerint jövő szeptemberre kész lesz a kollégium. A kollégiumot a csíkszeredai ING Service Kft. építi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés