
Fotó: Proiect Consulting Kft.
Nemrég kötött szerződést a csíkszeredai Kalász lakótelep felújítási tervének elkészítésére a városi önkormányzat a helyi Proiect Consulting Kft.-vel. Az elképzelések szerint még az idén hozzáfognának a kivitelezéshez.
2017. január 19., 22:152017. január 19., 22:15
A csíkszeredai Kalász lakóövezet rendezése kapcsán 2015 februárjában tartottak lakossági fórumot, akkor mutatták be az övezet teljes felújításának megvalósíthatósági tanulmányát, majd az év júniusában a csíkszeredai önkormányzati képviselők el is fogadták azt kisebb módosításokkal és a lakossági javaslatok beépítésével.
Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől tudjuk, hogy ezt követően a kiviteli tervek elkészítésére a közbeszerzést tavaly két alkalommal is meg kellett hirdessék, mert először nem jelentkezett senki a kiírásra.
„Másodjára sikerült tervezőt találni, akivel a napokban kötöttünk szerződést” – közölte az alpolgármester, hozzátéve, hogy még az idén el szeretnék kezdeni a munkálatokat, de ez a közbeszerzési eljárás kimenetelétől függ.
A beruházás szerepel az ideiglenes beruházási listán, amelyet a héten fogadott el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület, a munkálatok első szakaszára 2,7 millió lejt szántak.
A kiviteli terveket egyébként a Proiect Consulting Kft. készíti el, ugyanaz a tervezőiroda, amely a megvalósíthatósági tanulmányt is kidolgozta. „Számításaink szerint március végére, április elejére elkészülhetnek a kiviteli tervek” – osztotta meg Lukács Péter, a Proiect Consulting Kft. vezetője.
A tervező érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a megvalósíthatósági tanulmányhoz képest csak kisebb módosításokat vezetnek be a terv elkészítésekor, főként a helyi kötöttségek miatt, figyelembe véve a lakók észrevételeit is.
„A Kalász lakóövezet egy sűrűn beépített terület, ahol helyszűke miatt problémát jelent a parkolás, ugyanakkor szükség van zöldövezetekre, játszóterekre is” – sorolta a tervezés kihívásait Lukács. A meglehetősen leromlott állapotban lévő lakótelepi lépcsősorral kapcsolatban megtudtuk, hogy a lakossági fórumon bemutatott teraszos megoldást hagyják meg, viszont mozgássérültek számára is kiépítenek egy részen feljárót, a meredekebb lépcsőkig, amelyek után bizonyos kerülővel tovább tudnak jutni a Tető utcáig. Ezt a megoldást is lakossági javaslatra építik be a tervekbe.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!