
Fotó: Veres Nándor
Elkezdték a csíkszeredai Szabadság térre tervezett Márton Áron szoborcsoport alapzatának kialakítását.
2016. április 13., 18:102016. április 13., 18:10
2016. április 13., 18:112016. április 13., 18:11
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere szerint van esély arra, hogy a szoborcsoportot pünkösd vasárnapján, május 15-én felavassák, ugyanis senki nem fellebbezte meg a talapzatépítésre kiírt közbeszerzési eljárást, így a tervezett forgatókönyv szerint haladhatnak.
Szerdán reggel el is kezdték a majdani, kővel burkolt betontalapzat alapjának ásását. A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló szoboregyüttes megvalósíthatósági tanulmányát 2012-ben fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Azóta Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművész elkészítette a kompozíciót, a bronzból való kiöntését pedig a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrász vállalta.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!