
Fullasztó port ver fel a takarítógép Csíkszereda utcáin, emiatt többen panaszkodtak. Az illetékesek azt ígérik, nem tart sokáig az áldatlan állapot: a héten befejezik a télen felgyűlt por és sár feltakarítását.
2015. március 11., 19:002015. március 11., 19:00
Többen jelezték, hogy hatalmas porfelhőt kavar Csíkszereda utcáin az Eco Csík Kft. seprőgéppel felszerelt járműve munka közben. A jelenségről a Facebook közösségi oldalon is osztottak meg képeket csíkszeredaiak, akiknek sikerült lencsevégre kapniuk a takarítógép nyomán keletkezett, látványos porfelhőket.
Bors Béla, az Eco Csík Kft. igazgatóhelyettese elmondta, ez minden tavasszal egy-két héten át tartó, megszokottnak mondható jelenség, amíg végigjár egyszer minden kijelölt útvonalon a seprőgéppel felszerelt traktorjuk. A felkavart por miatt számos negatív visszajelzést kapott a cég is, de – mint az igazgatóhelyettes ígérte – igyekeznek, hogy a továbbiakban minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak a lakóknak. „A seprőtraktornak egyszer muszáj végigmennie a város utcáin, másképp nem tudjuk a tél folyamán az út szélére lerakódott, felgyűlt sárt felszedni. Csak utána lehet a porszívóval felszerelt géppel takarítani az utak szélét, az már nem kever nagy port” – magyarázta el. Bors továbbá elmondta, valószínűleg március végén kezdődik a városban a tavaszi nagytakarítás.
Több mint két hete fogtak hozzá a város utcáinak takarításához az Eco Csík Kft. munkatársai. Eddig kézi sepréssel nyolcvan tonna, a seprőgéppel pedig negyven tonna sarat, port gyűjtöttek be az utak széléről. Tizenkét munkatársuk takarítja a közterületeket, és három járművel tisztítják a város utcáit: egy sepregetőgéppel, egy porszívóval felszerelt géppel, illetve egy kisebb járművel, amellyel a járdákat takarítják.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!