Polgármesteri tisztségében maradna Szentes Csaba

Polgármesteri tisztségében maradna Szentes Csaba

Fotó: Gecse Noémi

A mandátuma megszűnéséről rendelkező prefektusi rendeletet a Hargita Megyei Törvényszéken támadta meg a községvezetői feladatkörök gyakorlásától megfosztott madéfalvi polgármester. Szentes Csaba azt kérte, függesszék fel a rendelet végrehajtását.

Kovács Attila

2017. január 06., 11:242017. január 06., 11:24

2017. január 06., 12:242017. január 06., 12:24

December közepén továbbította a Hargita megyei prefektusi hivatal a madéfalvi polgármester mandátumának megszűnéséről szóló rendeletet, amely szerint a vonatkozó törvények, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogerős ítélete és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapítása értelmében már nem töltheti be a községvezetői tisztséget. A rendeletet tíz napon belül lehetett megtámadni a törvényszéken, Szentes Csaba ezt megtette.

A mandátumát elveszítő községvezető kérdésünkre elmondta, azért döntött így, mert még nem kapta meg az összeférhetetlenségével kapcsolatban hozott ítélet közlését a legfelsőbb bíróságtól. „Lehet, hogy vannak még fellebbezési lehetőségeim a legfelsőbb bíróság ítélete ellen, és azt kértem, hogy amíg nem kapom meg az indoklást, addig a rendelet végrehajtását függesszék fel” – magyarázta Szentes Csaba. Hozzátette, nem ügyvéd tanácsára folyamodott ehhez a lépéshez, mert amellett, hogy alkotmányos joga ezt megtenni, úgy döntött, hogy minden törvény adta lehetőséggel élni fog. A polgármester által benyújtott keresetet a Hargita Megyei Törvényszéken iktatták, tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.

Szentes szerint a prefektusi rendelet mindaddig érvényben marad, amíg a törvényszék nem dönt az ő kéréséről, így továbbra sem töltheti be a polgármesteri tisztséget. Kérdésünkre Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője úgy nyilatkozott, ahhoz hogy tisztségben maradhasson, a községvezetőnek azt is külön kérnie kellett volna a törvényszéktől, hogy amíg nem tárgyalják az általa benyújtott keresetet, addig továbbra is elláthassa a polgármesteri teendőket. A 2004-ből származó 393-as számú, a helyi választottak jogállására vonatkozó törvény előírásai szerint egy polgármester akkor veszíti el összeférhetetlenség miatt a mandátumát, ha erről végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet születik. A törvény azt is előírja, hogy a prefektusnak rendelettel kell tudomásul vennie a mandátum megszűnését.

Az ANI 2014 júniusában állapította meg az összeférhetetlenséget Szentes Csaba esetében. A polgármester ezután fellebbezett a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához a megállapítás ellen, de ezt elutasították. 2015 januárjában fordult jogorvoslatért a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez, amely több mint másfél év után, tavaly októberben hozott elutasító döntést. A polgármester az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség szerint 2009 szeptembere óta megsértette a 2003. évi 161-es törvényt, amelynek értelmében a polgármesteri tisztség összeférhetetlen az egyéni vállalkozói engedéllyel.

Szentes az ANI megállapítása után közölte, a vállalkozói engedéllyel mezőgazdasági tevékenységet folytatott, és nem végzett semmilyen kereskedelmi tevékenységet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!