Párbeszéd a városháza és a lakástulajdonosi társulások között

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szorosabb kapcsolatot alakítana ki a városvezetés a csíkszeredai lakószövetségek képviselőivel, ebből a célból a héten gyűlést tartottak a városházán. A találkozón szó esett a lakókat érintő problémákról is.

Barabás Hajnal

2016. augusztus 04., 11:062016. augusztus 04., 11:06

2016. augusztus 05., 11:592016. augusztus 05., 11:59

A városvezetés meghívására a helyi lakástulajdonosi társulások több mint 50 képviselője jelent meg kedden a csíkszeredai városháza gyűléstermében. Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, a gyűlés célja az ismerkedés, ugyanis a városvezetői feladatok leosztása után az ő hatáskörébe került a lakószövetségekkel való kapcsolattartás.

A kapcsolattartási módozatokról egyeztetett a lakástulajdonosi társulásokkal, „hogy a városháza időben értesüljön a lakókat érintő problémákról, hogy időben tudjanak megoldást keresni azokra.” Füleki azt javasolta, hogy legalább negyedévente szervezzenek tematikus gyűléseket, ahová az adott problémakört ismerő szakértőt, illetékest is meghívnák. Például, ha jogi kérdéseket taglalnának, akkor jogászt, ha a szemételszállítási gondokról beszélnének, akkor az ezzel megbízott céget, az Eco-Csík Kft. képviselőjét hívnák meg, vagy ha a vízszolgáltatási számlázás a téma, akkor a regionális vízszolgáltató, a Harvíz Rt. munkatársát. Emellett Füleki Zoltán fontosnak tartotta azt is, hogy a lakószövetségek hívják meg a városházát a közgyűlésükre úgy, hogy előzetesen ismertessék, milyen problémák vetődhetnek fel.

Silló Imre, a Decemberi Forradalom utca 28–30-as tömbházaiért felelő lakószövetség elnöke is egyetértett azzal, hogy nem az irodából, hanem a közgyűléseken lehet a legjobban értesülni a lakók panaszairól. A városházi gyűlésen – kihasználva, hogy jelen volt Füleki Zoltán és Szőke Domokos alpolgármester is – elmondta, a környékükön (a Nagyrét utca és a Stadion kazánház közötti részen) zavaró, hogy közvetlenül a játszótér mellett találhatók a szemetes kukák, szerinte jó lenne kissé odébb költöztetni azokat.

„Szombatra és vasárnapra megtelnek a konténerek, már nincs ahová tenni a szemetet, a szél hordja szét, telik meg a játszótér vele, ráadásul a guberálók is mocskolják össze a játékelemeket, így a szülők nem mennek oda a gyermekeikkel” – festett képet a helyszínről a lakószövetség elnöke. Több lakószövetségi képviselő is hasonló problémákat jelzett, akadt aki azt nehezményezte, hogy a szemeteskonténerek közelében állandó a bűz, ablakot sem lehet emiatt nyitni, szellőztetni.

Gráncsa Matild, a Transzilvánia X lakástulajdonosi társulás elnöke is felszólalt, többek között arról beszélt, hogy az egyik Szabadság téri lépcsőházuk előtt másfél éve nincs közvilágítás, és a járda problémájának megoldását sürgette. Füleki erre azt válaszolta, hogy folyamatban van a megoldás, ám mivel magánterületről van szó, a városháza egyelőre nem végezhet ott beruházást. A lakószövetségi elnök további problémaként említette, hogy sokszor éjjel hangoskodnak a fiatalok, a lakók nem tudnak pihenni, ehhez a panaszhoz más lakástulajdonosi társulási elnökök is csatlakoztak, hogy randalíroznak, ablakok alá vizelnek. Ezzel kapcsolatban az elöljáró kifejtette, hogy elsősorban a rendőrség és a csendőrség hatásköre ezzel foglalkozni, de ők is rendszeresen jelzik ezt a problémát a hatóság felé, továbbá bővíteni fogják a köztéri térfigyelő kamerahálózatot is.

A lakástulajdonosi társulások vezetői ugyanakkor a kutyatartással kapcsolatosan is jeleztek javítanivalókat, ugyanis zavarónak találták, hogy egyesek a tömbházak melletti zöldövezetekben sétáltatják a házi kedvenceket, amelyek ott végzik el a dolgukat is. Másnak az okoz gondot, hogy ők tartják karban a zöldövezeteket, azonban a lekaszált füvet vagy a faágakat nincs hová vinniük, ha el akarják szállíttatni akkor 64 lejbe kerül köbméterenként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés