Őszig még várják a diákokat a csíki szakiskolák

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A meghirdetett helyek több mint fele telt be a Hargita megyei szakiskolákban az első beiratkozási szakasz során. A pótvizsgák után újabb jelentkezőkre számítanak.

Molnár Rajmond

2016. július 12., 10:232016. július 12., 10:23

A meghirdetett szakiskolai helyek 65,34 százaléka telt be Hargita megyében az első beiratkozási szakaszban, azaz 877 helyre 573 diák jelentkezett eddig – tájékoztatott Kedves Mónika, szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Csíkszéken ez az arány 60,9 százalékos, ugyanis 222-en iratkoztak a meghirdetett 364 helyre – közölte.

Hozzátette, egyelőre erre a megoszlásra számítottak a tanfelügyelőségen, ez a tavalyi beiratkozási adatokhoz képest egy százalékos javulást mutat. Az üres helyekre augusztusban és szeptemberben is lehet még iratkozni, addig valószínűleg betelik az osztályok többsége – fejtette ki Kedves Mónika.

A legkeresettebb szakok Csíkszéken a fodrász, autószerelő, víz-és gázszerelő, illetve pék-, sütőipari szakmunkás tagozatok voltak. Viszont az asztalos, kertész és villanyszerelő szakok népszerűtlennek bizonyultak – fejtette ki a szaktanfelügyelő.

A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában asztalos, pék-, sütőipari szakmunkás, illetve kertész szakok indulnak ősztől. Itt első körben csak a pék-, sütőipari szakmunkás osztályban telt meg a meghirdetett 28 hely, a másik két szakra eddig elenyésző volt a jelentkezők száma. A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában kőműves, ács–asztalos–parkettázó és víz-, gázszerelő osztályokba lehetett iratkozni. Ács szakon a 14 helyre eddig 7-en jelentkeztek, kőműves tagozaton betelt a 14 hely, a víz-és gázszerelő szakon pedig 28 helyre 23-an iratkoztak be. A Kájoni János Szakközépiskolában fodrász és szakács képzésre jelentkezhetnek a tanulók. Itt hamar betelt a meghirdetett 28 hely.

A Székely Károly Szakközépiskolában autószerelő, lakatos és karosszérialakatos, valamint villanyszerelő szakok indulnak. Itt az autószerelő szak bizonyult a legnépszerűbbnek, ugyanis jóval többen jelentkeztek a meghirdetett 28 helynél, viszont  karosszérialakatos és festő/lakatos, valamint villanyszerelő szakon még akadnak betöltetlen helyek. A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában hegyvidéki farmer, továbbá pincér- és élelmezési eladó szakágakat terveznek. Mint megtudtuk, eddig 12-en iratkoztak hegyvidéki farmer szakra és 8-an pincér és élelmezési eladó tagozatra. A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskolában hegyvidéki gazda szakosztály indul szeptembertől, ide 11 tanuló iratkozott eddig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés