
Fotó: Veres Nándor
A tüdejébe jutott nagy mennyiségű víz miatt a légzés, majd a szív leállása okozta a múlt szerdán a Szent Anna-tóban eltűnt magyarországi fiatal halálát – közölte érdeklődésünkre a rendőrség.
2015. június 11., 10:502015. június 11., 10:50
A törvényszéki orvostani jelentést ismertetve Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a tűzoltók és búvárok által csütörtökön délelőtt a parttól mintegy tizenöt méterre, a vízben megtalált 14 éves alsónémedi fiú halálát fulladás okozta.
Az ügyben jelenleg in rem – az eset pontos körülményeinek feltárására irányuló – bűnügyi vizsgálat zajlik, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Konkrét gyanúsított még nincs, egyelőre azt vizsgálják, hogy felelősség terheli-e a diákcsoportot kísérő felnőtteket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!