Egyedi tábort szervez a Gyulafehérvári Caritas katolikus szociális szervezet a fiatalok számára június 27. és július 1. között, amikor az önkéntességé és a közösségi munkáé lesz a főszerep. A csíkszeredai Jakab Antal Ház szolgál ezúttal az önkéntes tábor helyszínéül, ahol közel százan vesznek részt Erdély öt megyéjéből.
2016. június 28., 12:492016. június 28., 12:49
2016. június 28., 13:252016. június 28., 13:25
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatója elmondta, az az egyedi a Caritas önkéntes táborában, hogy nagyon sok fiatalt szólít meg. „Az egyik cél, hogy konkrét tevékenységbe vonjuk be őket, másik célunk rávezetni a fiatalokat az önkéntes munkára és az aktív szerepvállalásra a társadalomban” – mondta Ludescher.
„Három munkaponton fognak dolgozni az önkéntesek. A Jakab Antal Háznál kültéri és beltéri munkákat végeznek: meszelnek, kerítést festenek. A másik helyszín a Hargita megyei gyermekvédelemhez tartozó multifunkcionális központ, amelynek kerítésén fognak dolgozni. A harmadik helyszín az épülő Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ, ahol különböző kisebb munkálatokat fognak végezni, többek között ablakokat tisztítanak” – sorolta a tennivalókat Molnár Judit, az önkéntes program vezetője.
Hozzátette: ezenkívül közösségfejlesztésként a Caritas gyermekprogramjába is bekapcsolódnak, így a nevelőszülői hálózatban lévő gyermekek számára vakációs élménypedagógiai foglalkozásokat szerveznek a Petőfi utcai Szent Imre Ifjúsági Központban. Továbbá különböző délutáni és esti programokat is tartanak, amelyek a kikapcsolódást szolgálják a fiataloknak.
A Young Caritas mozgalom részeként megvalósuló tábor megnyitóját tegnap tartották a Jakab Antal Házban. Mint megtudtuk, a közel száz táborlakó Hargita megye különböző települései mellett Hunyad, Maros, Kovászna, Brassó megyéből érkezett. „Már másodjára veszek részt a Caritas önkéntes táborában, tavaly Petrozsényban voltunk, idén Csíkszeredába jöttünk. Azért választottam ezt a tábort, mert a munka mellett jól szórakozunk, sok jó programban vehetünk részt” – lelkendezett a székelyudvarhelyi Bálint Ágota.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!