Olyan lesz a tusnádi templom, mint új korában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Újabb felújítási munkálatok zajlanak a tusnádi plébániatemplomban: a tavalyi szentélyrenoválás után jelenleg a kórus mennyezetét restaurálják, hamarosan pedig a templombelső középső részét is felújítják. Ottjártunkkor a kórus feletti falak régi díszítéseinek újrafestését végezték a marosvásárhelyi restaurátorok.

Szabó Kamilla-Mária

2016. augusztus 29., 11:322016. augusztus 29., 11:32

Miután tavaly ősszel sikerült pályázati úton kijavítani a nagytusnádi templom szentélyének falait és kicserélni az elavult villanyhálózatát, idén is a megyei önkormányzat kiírására pályázott a plébánia. Nyertes pályázatuk révén újabb ötvenezer lej állt a rendelkezésükre, amelyet a templom Szent Anna-kápolnájának belső rendbehozatalára, valamint a kórus alatti és fölötti falak restaurálására fordítják − ismertette Csont Ede. A tusnádi plébános hozzátette, ezzel a munkálattal tulajdonképpen rendbe kerül a templom első és hátsó része.

Ugyanakkor a középső rész helyreállítását a helyi közbirtokosság vállalta magára, 60 ezer lejt ajánlottak fel a szükséges teendők megvalósítására. Ez azért is örömteli hír, mivel jövőben bérmálás lesz Alcsíkon, így pedig megszépült környezetben történhet a keresztény nagykorúsító ünnep. A felsoroltak révén még idén befejeződhet a templom teljes belső felújítása, sőt a helyi hívek adakozása révén kicserélhetik a templom főbejárati ajtóját is, ami mintegy hatezer lejbe kerül majd.

A stukkókkal dolgoznak

Ottjártunkkor a kórus feletti falak régi díszítéseinek újrafestését végezték a marosvásárhelyi restaurátorcsapat tagjai, korábban megtörtént a repedezések kijavítása, a falak lecsiszolása, nagyobb felületeinek festése. Az egyik helyszínen dolgozó restaurátortól megtudtuk, jelenleg a stukkók újrafestésével dolgoznak. „A stukkók közötti alapszínt lekaparjuk, ami budaiföldes, majd újrafestjük. Ahol hiányzik a minta vagy a repedések miatt megsérült, ott kiegészítjük.” A helyszínen két hete dolgozó szakember azt is elmondta, hogy habár nem volt jelen a repedések kijavításakor, kollégái arról számoltak be, hogy az épület kórus körüli része volt a legsérültebb, ott volt a legsürgősebb hozzáfogni a kijavításokhoz.

Körbejárva a helyszínt megtekintettük az újrafestett Szent Anna-kápolnát is, amelyben a festések alól előkerült az oltárképet körülvevő motívumos keret is, amelyet ezt követően restaurálnak a szakemberek. Az oltárképet közelebbről megvizsgálva pedig azt is észrevettük, hogy a rajta szereplő írás szerint éppen idén 200 éves a festmény: „1816-ban csinálta(tta) Máté Bertalan és Ferentz Katalin”. Látványos különbséget tapasztaltunk ugyanakkor a felújított és a régi falak között is: a kijavított repedezéseken kívül, a világosabbra festett falakra egyszerűbb vonalazás került, de a díszítéseket eredeti állapotukba állították vissza.

Misék a kántori lakban

Miután a kórusban befejezik a díszek festését és a vonalazást, felállványozzák a templom középső részét is, és hozzáfognak az ott szükséges teendőkhöz – erre a munkálatra múlt héten írták alá a szerződést. A felújítás ideje alatt hétköznaponként a kántori lakban tartják a szentmiséket, vasárnap azonban a templomban gyűlnek össze a hívek – osztotta meg a lelkipásztor. Továbbá kiemelte azt is, hogy a munkálatokban nagy segítséget jelent a plébános számára a sekrestyés, a kántor és a szakácsnő munkája is, akikre mindig számíthat.

A tervek szerint a munkálatok befejeződnek a templom búcsúünnepére – október negyedikéig –, hogy akkor méltóképp megünnepelhessék az előrelépéseket – számolt be Csont Ede. Megjegyezte azt is, hogy ezzel még nem fejeződtek be a szükséges tennivalók, hiszen azután következhet az ablakok kicserélése, a padlózat, orgona, a belső bútorzat és a sekrestye felújítása, illetve a templom külső renoválása. Ha azokkal is megvannak, a templomot körülvevő fal rendbehozatalával is foglalkoznának.

Átalakítják a harangozói lakot
„Mivel a plébániának nem volt hittanterme, ezért hozzáfogtunk a harangozói lak átalakításához is, amely több mint húsz éve nem volt használatban. Ezt az épületet is próbáljuk megmenteni, erre is a megyei önkormányzat biztosított 49 ezer lejt” – avatott be a plébános. Továbbá elmondta, a munkálatok jelenleg is zajlanak az épületben, s amennyiben továbbra is jó ütemben haladnak a munkások, akkor már idén ősztől ott gyűlhetnek össze a fiatalok hittanórára. Egyelőre csak az egyik nagyobb szobát javítják fel, a másikat jövőben renoválnák. Az elkészülő terembe pedig a Caritas által felajánlott tíz iskolapad és húsz szék kerül majd. Megtudtuk azt is, hogy az épületet nemcsak felújítják, hanem át is alakítják, bevezetik az ivóvizet, mosdókat, konyhát hoznak benne létre, hogy szükség esetén vendégszobaként is használhassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés