Nyugdíjasként a világ gyalogútjain

Mezőgazdaságban dolgozott a 66. éves Vass József, így a család mellett nem sok szabadidő jutott hobbijára. 2005-ben az El Camino zarándokút végigjárása hozott fordulatot életébe, az 1000 kilométeres gyalogút, a 62 napos távollét, az ott tapasztaltak megváltoztatták értékrendjét, megbizonyosodott arról, hogy hálás kell lenni azért, amink van.

A gyaloglás folytatódott, következő évben Mikházától gyalogoltak haza Somlyóig, aztán Esztergomtól Nagykárolyig. Mivel kollégája lebetegedett, kényszerszünet következett. 2011-ben újrakezdődött az életében a természetjárás, túrázás, akkor sikerült elmenniük Marokkóba két kolozsvári barátjával, „ez már teljesen önellátó program volt. A cél a Toubkal-csúcs (4167 m) volt az Atlasz-hegységben. Emellett megnéztük Marakesht, Benhaddout (egy marokkói erődített falu, valamikor a Marrakes–Timbuktu karavánútvonalat ellenőrizte, 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség-listáján), sivatagi kiránduláson tudtunk részt venni. Élménydús volt, múzeumokat és kulturális értékeket is felkerestünk” – meséli.

Egyik kolozsvári társával nagyon jól megértették egymást, és következő évben vele sikerült elmenniük Nepálba, szintén magánúton. Nem volt rögzített program, kivéve a repülőjegy adta kötöttség. Így emlékezik vissza élete egyik legnagyobb élményére: „Ketten végigjártuk a serpa gyalogutat, ez egy magashegyi gyalogút, kb. 150 kilométer. 5545 méter magasságig sikerült feljutni, Kala Pattharig, ez nem hegymászó teljesítmény, gyalogosan meg lehet tenni, de 10 kilométerre voltunk az Everesttől, óriási élményt jelentett. Innen szokták fényképezni az Everestet, látszott is az alaptábor, ahonnan indulnak az azt megmászni kívánók. Nyitott szemmel jártunk, ott álltunk meg, ahol akartunk, nem volt idegenvezetőnk, serpánk, mi magunkat el tudtuk látni, és ez egy külön élmény, érték. Ez feltételezi azt is, hogy közvetlenebb kapcsolatot kell az ott élőkkel kialakítani. Ha az ember megtanul ötven serpa szót, azzal már nagy eredményt lehet elérni, hamar befogadják, mert a nyugati turista általában nem szólal meg más nyelven, csak angolul. A serpa egy tibeti dialektus, itthon az internetről sikerült elsajátítani egy minimális szókincset. Egy hivatásos katonával hozott össze a jó sors a Somlyó oldalában edzés közben, aki azelőtt fél évvel jött haza Nepálból, és az említett utat végigcsinálta, így minden információnk hiteles volt, ami sokat segített. Utólag értékelődik fel, hogy milyen jó, hogy minden bejött, előfordult, hogy mínusz 10 fokban ébredtünk, de födél volt a fejünk fölött. Nepálban szembesül az ember azzal, hogy mekkora érték a víz, a levegő, hogy egyik napról a másikra megvagy, hiszen érzed a bizonytalanságot, mert lezúdulhat bármikor a lavina.”

2013-ban Korzikára utaztak, a 2706 méteres Monte Cintóra szerettek volna feljutni, de meggátolta ebben a jég, a hó. „Ráálltunk a GR 20-as gyalogútra, ezt francia alpinisták jelölték ki, hogy az idegenlégiósokat képezzék ki rajta. Nagyon nehéz út, 160 kilométer, csupa hegy, kő, silány, szegényes vidék, csak a tengerpart mellett van élet. Főként teljesítménytúrázókkal találkoztunk útközben, akik általában egy generációval fiatalabbak voltak nálunk… Ennek végigjárása a fizikai teljesítménynek szinte a határát súrolja, úgy számítottam, hogy felét be tudjuk járni, de a nyolcvan kilométerből ötven lett. Ez is nagy teljesítmény volt 18-20 kilós hátizsákkal, napi 1000 méteres szintkülönbségeket legyűrve. Húsz napot töltöttünk Korzikán, ebbe beleszámítódik a pihenés a tengerparton, emellett meglátogattuk a múzeumot, képtárat Ajaccióban, ahol Napóleon csepeg még a vízcsapon is” – foglalta össze.

A beszámoló itt nem ér véget. „2014-ben sikerült ugyanazzal a kollégával, Mikivel – akit sajnos decemberben eltemettünk – Albániába elmennünk. Az Albán Alpokban csak úgy bolyongtunk, nem volt kitűzött cél, 2000-2500 méter magasságban sátoroztunk, jártuk az észak-albán hegyeket a magunk tetszésére. Utána lementünk az albán tengerpartra, megnéztük az albán valóságot. Tavaly egy régebbi vágyam valósult meg: egy magyar utazási irodával sikerült Peruba és Bolíviába elmenni. Ez más jellegű kirándulás volt, szervezett, nekünk csak annyi gondunk volt, hogy bírjuk a gyaloglást.  Ötven kilométer gyaloglás 3000 és 4200 méter közötti magasságban, és négy nap után eljutottunk Machu Picchuba. Ez óriási élményt jelentett.”

Ezek a kirándulások többek közt arra voltak jók, hogy célt adtak számára, jobban odafigyelt az életmódjára. Másik hobbija a fafaragás, ami édesapja kerekes mesterségében gyökerezik, általa faragott kapun léphettünk udvarába, kötött kapuja került az Úz-völgyébe, van egy Genf mellett, és Taplocán tavalyelőtt sikerült felújítania egy nyolcvanéves kaput, emellett keresztfákat is készít. A tervekről szólva a FerBIT említette, három éve társult a kerékpáros csapathoz, és sikerült elkerekezni Somlyóról Máriapócsig. Tavalyelőtt és tavaly is csatlakozott hozzájuk, és idén is szeretne, mert „a biciklizés jól megy, ugyanakkor lelki feltöltődést is jelent. Jó lenne Izlandot megnézni, de lehet, még nem akarom eléggé.”