
Fotó: Veres Nándor
A Csíki Székely Múzeum két múzeumi tábort is szervez idén nyáron. Az elsőre június 29.−július 3. között, a másodikra pedig július 13−17. között kerül sor. A foglalkozások, amelyekre 1−4. osztályos gyerekek jelentkezését várják, naponta 9 és 18 óra között zajlanak.
2015. június 23., 21:082015. június 23., 21:08
A szervezők tájékoztatása szerint mindkét tábort a Szárhegy 40 időszakos képzőművészeti kiállítás köré szervezik. „A gyergyószárhegyi művésztelep elmúlt negyven évének alkotásaiból válogató tárlat számos vizuális megjelenítési technikát sorakoztat fel, amelyekkel mi is kísérletezni fogunk a tábor idején. A múzeum egy alkotótáborrá, művészteleppé alakul át, ahol a gyerekek különböző hagyományos és újszerű anyagok, technikák felhasználásával ismerkedhetnek meg és fejezhetik ki saját világukat. A létrejött egyéni és közös alkotásokból kiállítást szervezünk a tábor végén. A tábor egyik napját tanulmányi kirándulásra szánjuk. Idén meglátogatjuk a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítóteret, ahol a gyerekek kortársművészeti foglalkozáson vehetnek részt” – áll a múzeumtól kiküldött közleményben.
A gyerekekkel két múzeumpedagógus és táboronként négy önkéntes foglalkozik majd. A táborba a gyerekek játszóruhát, műanyag poharat, napvédő krémet, kalapot és esőköpenyt kell magukkal vigyenek.
Az első táborra június 27-ig, a másodikra július 10-ig várják a jelentkezéseket a múzeum honlapján elérhető részvételi lap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével. A helyek száma korlátozott, a jelentkezés sorrendjében legtöbb 40 gyermek napközis táboroztatását biztosítják. A tábort legkevesebb 15 fő jelentkezésével szervezik meg. További információk igényelhetők Demény Enikőtől (telefon: 0748–769433) vagy Kádár Kincsőtől (0751–859653), valamint a muzeumpedagogia@csikimuzeum.ro email címről.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!