Nincs pénz a költségvetésben a Kalász lakótelepi sírkertre

Hiányoznak a sétányok, nincs vezetékes víz és közvilágítás a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető egyik részében, amelyet néhány éve vásárolt meg a város. A helyzet egyelőre nem változik, ebben az évben sem fért be a városi költségvetésbe a beruházáshoz szükséges összeg. Több mint 1 millió lejre lenne szükség.

Kovács Attila

2015. január 20., 10:142015. január 20., 10:14

2011-ben több magántulajdonostól vásárolt területeket a város, ezekkel összesen 17 800 négyzetméterrel bővült a Kalász lakótelepi temető. A Nagysomlyó-hegy irányába történt területnövelés után az új részt használatba vették, de a temető korábbi felületéhez viszonyítva ott teljesen mások a körülmények. Nincsenek kövezett sétányok, padok, a vezetékes víz és a közvilágítás is hiányzik. Mindössze a kerítést sikerült két év alatt elkészíteni, ezt a polgármesteri hivatal önerőből oldotta meg, saját alkalmazottaival.

A kibővített temető rendezése céljából megvalósíthatósági tanulmány is készült, ezt 2013 tavaszán fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Abban az évben csak a tanulmány kifizetésére különítettek el pénzt a költségvetésben, a kivitelezésre nem. A sétányok kialakítása, víz- és közvilágítási hálózat bővítése, padok elhelyezése, fák ültetése mellett szerepel a tanulmányban a jelenlegi, kisméretű ravatalozó bővítése, ahol egy külön helyiséget is kialakítanának, amely átöltözésre, esetleg szerszámok tárolására szolgálhat. Az építmény előterét beépítenék, kétoldalt ablakokat, illetve bejárati ajtót terveztek, a jelenlegi bejárathoz pedig egy nagyobb ajtót, amelyet kinyitva egy összefüggő, tágasabb belső tér kialakítására van lehetőség. A tanulmány tartalmazza egy parkoló kialakítását is a sírkert belső, Nagysomlyó-hegy felőli oldalán, ez a távlati terv akkor valósulna meg, ha azon a szakaszon a várost elkerülő út vezetne el.

A tanulmány szerint a rendezéshez szükséges összeg 1 millió 300 ezer lej, ez, akárcsak tavaly, idén is kimaradt a város költségvetéséből. Szőke Domokos alpolgármester szerint a beruházás mindenképp több évre felosztva készül majd el. Az idei költségvetés összeállításakor szerepelt a javaslatok között 450 ezer lej erre a célra, de a végső változatba már nem került be, mert a beruházási lista meglehetősen hosszú. Ez azt jelenti, hogy még egy évig várni kell a tervezett munkálatokra, a körülmények javítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés