Nemsokára elkészülnek a csicsói makadámúttal

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Rövidesen befejezik a Csíkcsicsóból Borzsova felé vezető mezei út közel hat kilométeres szakaszának felújítását. A kialakított makadámút által a nagyobb mezőgazdasági gépekkel is könnyedén megközelíthetők lesznek a földterületek.

Szabó Kamilla-Mária

2016. július 20., 18:522016. július 20., 18:52

2016. július 20., 22:482016. július 20., 22:48

Munkagépekkel dolgoznak a Csíkcsicsóból Borzsova felé vezető mezei út 5–6 kilométer hosszú szakaszán. A készülő makadámút a helyi gazdálkodó emberek jelentős részének megkönnyíti majd a mezei tennivalók elvégzését – számolt be érdeklődésünkre Péter Lukács. Csíkcsicsó polgármestere hozzátette, a kivitelező korábban hozzáfogott a százezer euró értékű munkálat kivitelezéséhez, amelyet saját költségvetésükből finanszíroznak: az önkormányzati választásokig az útszakasz kisebb részén elvégezték a teendőket, a fennmaradó munkához egy hete fogtak hozzá. Becsléseik szerint a munka befejezéséig – még három kilométeren van tennivaló – mindössze két hét van hátra.

A polgármester megjegyezte, ennek az útnak a rendbetételére azért volt szükség, mert a vasútvonal mögötti területekhez szekérrel, kisebb gépekkel még el lehet jutni a településen lévő egyik vasúti aluljárón keresztül, de a nagyobb gépek ott már nem férnek el. Így elengedhetetlenné vált egy másik útvonal rendbetétele, használatba adása. Mivel az útszakaszon megfelelő alapozási munkát végeztek, a községvezető meglátása szerint az út megkönnyítheti egy aszfaltozási munkálat kivitelezését – erre abban az esetben kerülhet sor, ha megfelelő pályázati lehetőséget talál az önkormányzat.

Terepszemlénk során feltűnt, hogy a korábban felújított útszakasz helyenként megrongálódott. Ezzel kapcsolatban az elöljáró elmondta, az út kialakításához szükséges anyagok kiszállítása során helyenként valóban megrongálódott az út, de a kivitelezővel úgy egyeztek meg, hogy azokat a problémákat is kijavítják a munka befejeztével. Ottjártunkkor a megszélesített út egyik szakaszának hengerelésével foglalkoztak a munkások.

Új hídmérleg, parkoló és Ábel-szoba
Felszámolnák a múlt rendszerben még működőképes, mostanra azonban nagyon leromlott állapotba került csicsói hídmérleget, amelynek tulajdonosa az egyház, a terület pedig az önkormányzat tulajdonában van. Ennek megvalósításával kapcsolatban már egyeztetnek az egyháztanáccsal – számolt be Péter Lukács. Megjegyezte, az elbontásra azért van szükség, mert már használhatatlanná vált az eszköz, illetve jelentős helyet foglal el a közterületből, s a későbbiekben – nem ennek a helyére – szeretnének felállítani egy új, digitális hídmérleget. Terveik szerint az automata szerkezetet bárki tudná használni, így személyzetet sem kellene alkalmazniuk. Kérdésünkre, hogy a régi helyére mi kerülne, a polgármester elmondta, első körben parkolóhelyeket alakítanának ki a területen, hosszú távú elképzeléseik szerint pedig egy tájházat, úgynevezett Ábel-szobát (Tamási Áron Ábelje után) alakítanának ki. Ugyanis szeretnék, ha a helyiek is részt vennének abban a magyar kormány által indított programban, amely révén Magyarország történelmi területét ismertetnék meg a diákokkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés