Nem vett csíkszeredai focicsapatot a magyar kormány

A híresztelésekkel ellentétben a magyar kormány nem vásárolta meg a román labdarúgó harmadik ligában játszó FK Csíkszeredát. Szondy Zoltán, a klub elnöke határozottan cáfolta a több romániai és magyarországi portálon, illetve televízióban megjelent hírt.

Kozán István

2015. szeptember 22., 15:192015. szeptember 22., 15:19

2015. szeptember 22., 20:362015. szeptember 22., 20:36

„Megdöbbenve szembesültem azzal, amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást azzal, hogy a magyar kormány belép ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból” – nyilatkozta Szondy Zoltán, aki rögtön rátért a támogatásokra.

„Ezek a támogatások két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Fociakadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazó támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják.”

„Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétlem azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem.”

„Az FK Csíkszereda vezetőjeként hangsúlyosan elmondom még egyszer: egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta az NB. III-as (3. ligás) csapatunkat és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal csapat elé. Ez az egész egy légből kapott hazugság.”

Kedden több magyarországi oldal is átvette a Pro TV-től indult, majd a kolozsvaros.ro oldalon magyar nyelvre is átültetett álhírt, miszerint a magyar kormány csapatot vásárolt volna, hogy néhány éven belül megnyerje a román bajnokságot. Az egyik román portál szerint két éven belül már a Dinamo és a Steaua ellen kell küzdjön a csíki csapat, egy másik oldal pedig már azt közölte, hogy 2019-ben román bajnokságot kell nyernie klubnak. Ezt az utóbbi hamis infót több magyar portál is átvette.

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda edző-játékosa megkeresésünkre leszögezte, a Pro TV-nek nyilatkozva mindössze annyit mondott, hogy a következő 1-2 évben szeretnének feljutni a második ligába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
Hirdetés