
Fotó: Pinti Attila
Kidöntötte járművével a behajtásgátló betonkockákat, és a két, gyalogátkelőre figyelmeztető forgalmi táblát is megrongálta egy alkohol befolyása alatt lévő autóvezető vasárnap este Csíkszeredában. A baleset helyszínét elhagyó sofőrre hamar rátaláltak a rendőrök.
2017. február 27., 16:562017. február 27., 16:56
A 41 éves csíkkarcfalvi B. R. a Mihai Sadoveanu utca felől a Temesvári sugárút irányába közlekedett, a központi park és a promenád közötti útelágazódásnál azonban elvesztette uralmát a jármű fölött, majd nekicsapódott a betonkockáknak és két közúti jelzőtáblának is.
Az ütközés után B. R. azonnal elhagyta a helyszínt, a rendőrök azonban perceken belül, egy közeli parkolóban megtalálták. Az alkoholszondás vizsgálat szerint a karcfalvi férfi 1,01 mg/liter légalkohol-koncentrációval vezette az autót.
A balesetben mintegy négyezer lejes anyagi kár keletkezett. A sofőr ellen ittas autóvezetés miatt indítanak eljárást – közölte a rendőrség.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!