Nem mindenütt ellenőrzik a kötelező lakásbiztosításokat

A csíkszeredai önkormányzat nem fogja ellenőrizni a kötelező lakásbiztosítások megkötését, és ezek hiánya miatt bírságolni sem fog, bár augusztus hatodikától a törvény lehetőséget ad erre. Vannak csíki községek, ahol értesítik a kötelezettségükről a lakókat, és ellenőriznek, a törvény viszont nem ír elő szankciókat az ellenőrzés, bírságolás elmaradása miatt.

Kovács Attila

2012. július 18., 15:372012. július 18., 15:37

2012. július 18., 18:362012. július 18., 18:36

 

Az Országos Biztosítási Felügyelet (CSA) és a belügyminisztérium tavaly májusban megjelent közös rendelete, amely a kötelező lakásbiztosításról szóló törvény alkalmazási útmutatóinak elfogadását határozta meg, idén augusztus 6-tól teszi lehetővé mindazok megbírságolását, akik addig nem kötöttek ilyen biztosítást. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester már tavaly is jelezte, a polgármesteri hivatal nem fogja ellenőrizni és bírságolni a polgárokat a kötelező lakásbiztosítás elmulasztása miatt, mert ennél fontosabb dolgai vannak.

Antal Attila alpolgármester most megerősítette ezt. Kérdésünkre azt mondta, úgy gondolják, ez egy olyan törvény, amely nem a közösség javát szolgálja, és az önkormányzatnak ez nagy adminisztrációs terhet is jelentene. Úgy vélte, a lakosság az önkormányzattól más területeken vár el fellépést, nem ezek a halaszthatatlan dolgok.

Hasonlóan vélekedett András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere is, aki szerint az utóbbi időben a törvény túl sok kötelezettséget ró a lakosságra. Csíkszentmártonban viszont értesítést küldenek minden olyan lakosnak, akinek nincs kötelező biztosítása, és felszólítják, hogy kösse meg ezt – közölte kérdésünkre Gergely András polgármester. Csíkszentkirályon a helyi újságban is megjelent a kötelező biztosításokról szóló értesítés, Székely Ernő polgármester szerint csak szeptembertől ellenőriznék ezek megkötését. Madéfalván sem ellenőriznek, Szentes Csaba polgármester úgy véli, a törvény nem elég egyértelmű.

Ellenőrzésre már van példa

Bíró Albin, az Országos Biztosítási Felügyelet (CSA) tanácsának tagja kérdésünkre azt mondta, az Országos Katasztrófaellenes Biztosítási Csoport (PAID) nyilvántartása alapján készül az a lista, amely a kötelező biztosítást kötött személyek adatait tartalmazza, ennek alapján ellenőrizhetnek és bírságolhatnak a helyi önkormányzatok. Hozzátette, a fakultatív biztosításokat kötött személyek nincsenek még a nyilvántartásban, de a felügyelet kérte a biztosítóktól ezeket az adatokat is, hogy a nyilvántartás teljes legyen.

Az ellenőrzésre a Temesváron alkalmazott módszert hozta fel példának, ahol a polgármesteri hivatal minden lakástulajdonosnak értesítést küldött, hogy amennyiben záros határidőn belül nem bizonyítja, hogy van érvényes lakásbiztosítása, bírságra számíthat. Bíró Albin szerint a hivatalnak ehhez joga van, de azt is elmondta, a törvény nem ír elő szankciókat az ellenőrzés, bírságolás elmaradása miatt.

Csökkent a biztosítások száma

A PAID honlapján szereplő statisztikák szerint a tavalyhoz viszonyítva idén már jelentősen csökkent az érvényes kötelező biztosítási szerződések száma. Tavaly októberben országos szinten több mint 840 000 érvényes biztosítást jegyeztek, idén júniusban viszont ezek száma alig haladta meg a 470 000-et. Hargita megyében idén júniusban 1651 érvényes kötelező biztosítást tartott nyilván a szervezet, míg tavaly októberben még 4480-at.

A PAID statisztikái szerint a júniusi adatokkal Hargita megye az országban az utolsó előtti helyet foglalja el a megkötött kötelező biztosítások számát tekintve, csak Kovászna megyét előzi meg. A kötelező lakásbiztosítás egyébként fa- és vályogházak esetében évente 10 euróba, míg tégla- vagy kőházakra évi 20 euróba kerül. A megkötött szerződés kártérítést biztosít árvíz, földcsuszamlás vagy földrengés esetén 10 ezer, valamint 20 ezer euró értékben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
Hirdetés