Év végéig be kell fejezni a csíkszeredai hőszigetelési munkálatokat azoknál a tömbházaknál, amelyek részt vesznek az uniós finanszírozású programban. Noha jelenleg számos helyszínen dolgoznak, nyolc tömbháznál még el sem kezdték a munkálatokat. Félő, hogy nem lesz elég idő azok hőszigetelésére.
2015. augusztus 21., 10:022015. augusztus 21., 10:02
A tömbházak hőszigetelési munkálatainak folyamatáról számoltak be csütörtökön a csíkszeredai városházán. Összesítették, hogy a különböző pályázati csomagokból megvalósuló munkálatok éppen milyen fázisban vannak.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az uniós finanszírozású projekteket év vége előtt be kell fejezni, azonban a megyeszékhely nyolc tömbházánál még el sem kezdtek dolgozni. Ennek ellenére Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán kifejtette, reménykedik abban, hogy még a határidő lejárta előtt a kivitelező cégek el tudják végezni a munkálatokat. Mint mondta, a kivitelezés elkezdését többek között az hátráltatta, hogy a szóban forgó tömbházak egy részét érintő közbeszerzés eredményét megóvta az egyik cég, de végül a bíróság az óvást elutasította, így elvileg még időben hozzáfoghattak a hőszigeteléshez.
Bulbuk Márton projektfelelős szerint csak a „palástolásnál” kell odafigyelni az időjárásra, a többi munkálatot hidegben is lehet végezni. Abban az esetben viszont, ha mégsem fejeznék be, a felmerülő többletköltségeket a szerződés szerint a kivitelezőnek kellene állnia. Az uniós forrásokból megvalósuló programban csak azokat a munkálatokat fizetik ki, amelyeket határidőre elvégeztek, a többit a városnak kellene fedeznie. Amennyiben ezt nem vállalja és nem folytatják a munkát, akkor a már kifizetett uniós finanszírozást is vissza kellene adni.
Nem kezdték még el a munkálatokat a következő tömbházaknál: az úgynevezett négyes pályázati csomagból a Piac utca 7 A/B/C/D, a Tudor Vladimirescu utca 15., a Miron Cristea utca 2/A, az Octavian Goga utca 8 A/B társasházaknál, illetve az úgynevezett hatos pályázati csomagból a Mérleg utca 8 A/B, a Tető utca 11 A/B/C, a Jégpálya utca 13 A/B és a Nárcisz sétány 3 A/B tömbházaknál.
A négyes csomag beruházási értéke 10 millió lej, a hatos csomagé 11 millió lej. A többi csomagban szereplő tömbháznál ugyanakkor már hozzáfogtak a munkálatokhoz, például elkészültek a tetőszerkezet felújításával, felmérték az ablakokat, vagy már elkezdték a burkolást is. A következő csíkszeredai helyszíneken dolgoznak jelenleg: a Nagyrét utca 10 A/B, 14 A/B, a Hősök utca 1., a Testvériség sugárút 9 A/B, a Temesvári sugárút 57 A/B, a Pacsirta sétány 1., a Mihail Sadoveanu utca 31 A/B tömbházaknál, valamint az Octavian Goga utca 14 A/B, Pacsirta sétány 3., 6 A/B, Nárcisz sétány 4 A/B/C/D, Szív utca 3-5. társasházaknál. A kivitelező cégek a bákói Consizo Grup, valamint a bukaresti AF Consulting Kft.
Arról már beszámoltunk, hogy befejezték a hőszigetelést a Hargita utca egyes toronyházainál, ugyanakkor az utolsó simításokat végzik a Kossuth Lajos utca érintett tízemeleteseinél is. A tervek szerint a hónap végére elkészülnek a kivitelezéssel a Testvériség sugárút 22 B, illetve a Tető utca 17. szám alatti tömbházaknál. Jól haladnak a Szabadság tér 10 A/B/C, a Mihai Eminescu utca 1., a Tető utca 14., 16., a Testvériség sugárút 14., valamint a Majláth Gusztáv Károly tér 1. szám alatti tömbházaknál is, ugyanis a tetőszerkezet felújításának, az ablakok cseréjének és a szigetelésnek különböző fázisainál tartanak.
Befejezett modernizálás
Teljesen új külsőt kapott a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium. Főépületének hőszigetelésére, ablakainak, ajtóinak cseréjére, a villamos hálózatának korszerűsítésére, a víz- és szennyvízhálózatának felújítására, padlóburkolatának rendbetételére, fűtésrendszerének tisztítására, villámhárítójának cseréjére összesen 2,7 millió lejt költöttek. Ebből 1,5 millió lejt az Európai Unió biztosított, a kormány pedig 236 ezer lejt. A projekt során a földszinten 15 helyiséget, az első és második emeleten 13–13 osztálytermet, illetve szaktermet, laboratóriumot, mellékhelyiséget, irodahelyiséget, valamint az előteret újították fel. Doru Dobreanu, az iskola igazgatója elmondta, örül annak, hogy sikerült befejezni egy olyan beruházást, amelyet még kormánypénzből 2007-ben elkezdtek, de másfél év múlva pénzhiány miatt abbahagytak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!