
Fotó: Veres Nándor
Újabb tárgyalást tartottak csütörtökön a Hargita Megyei Törvényszéken Csíkszereda becsületből lemondott polgármestere és hivatalának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ügyében.
2015. november 26., 23:492015. november 26., 23:49
Nemsokára lejár ugyanis a törvényszék által legutóbb, októberben elrendelt, Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost érintő hatósági felügyelet határideje, ezért az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ennek újabb két hónappal történő meghosszabbítását kérte.
A nem nyilvános tárgyaláson két vádlott ügyvédjei, akárcsak korábban is minden alkalommal, a vádhatóság kérésének elutasítását, és felügyelet feloldását kérték a bírótól. A meghallgatás után a bíró nem hirdetett ítéletet, de közölte, erre pénteken kerül sor. Az ügyben az alapfokú ítélet után mindenképp fellebbezés következik, ha az ügyészség kérését fogadják el, a vádlottak jogi képviselői teszik meg ezt, ha pedig elutasítják, akkor az eddigi gyakorlatnak megfelelően a DNA fellebbez. A jogerős döntést a Marosvásárhelyi Ítélőtábla hozza meg, várhatóan a jövő hét folyamán.
Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos idén júniusban kerültek hatósági felügyelet alá, miután a korábban ellenük elrendelt házi őrizetet erre az enyhébb előzetes kényszerintézkedésre változtatta a törvényszék. Azóta a két hónapra vonatkozó felügyeletet már kétszer meghosszabbították újabb két-két hónapra, ez a harmadik hosszabbítási kérés a DNA részéről. A volt polgármestert az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
szóljon hozzá!