Nem biztonságos az áthelyezett gázvezeték?

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sokallja a tömbházon levő gázvezeték áthelyezésének költségeit egy csíkszeredai lakó, aki ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy szerinte az új helyre került vezeték tartóelemei nem elég erősek, és ha valaki rááll, vagy ül, akár baleset is történhet. Az illetékesektől még nem kaptunk érdembeli válaszokat.

Kovács Attila

2016. március 11., 10:592016. március 11., 10:59

A Nárcisz sétány 3-as tömbház hőszigetelése tavaly kezdődött el, és a falak burkolása miatt szükségessé vált a korábban az épület falára rögzített, mintegy tíz centiméteres átmérőjű gázvezeték áthelyezése. Ez korábban a földszinti ablakok fölött, több mint kétméteres magasságban helyezkedett el, most pedig a járda szintjétől számítva mintegy fél méteres magasságban szerelték fel, szintén a társasház falára. A tömbház B-lépcsőházában lakó Szabó Salamon Árpád, aki panaszával megkereste szerkesztőségünket, úgy véli, az áthelyezés egyrészt indokolatlanul nagy összegbe került, másrészt a csövet nem tartják megfelelően az épület falába illesztett konzolok.

A panaszos elmondása szerint a vezeték áthelyezésének költsége 7 ezer lej, amelyet a lépcsőház lakói fizetnek. „Szeretném megtudni, mi az anyagköltsége ennek a munkálatnak, mert új anyagot keveset használtak fel, a meglévőt tették vissza. Nekem jogom van tudni, hogy mit fizetek. Ott gyerekek laknak, akik ráállnak, ráülnek a vezetékre, és az le fog esni” – állítja a férfi, aki a helyszínen jártunkkor meg is mutatta, hogy kézzel történő nyomástól a vezeték eléggé mozog. Hozzátette, tudja, hogy a munkát a fővállalkozó cég alvállalkozónak adta ki, de ezt a gázszolgáltatónak és az építési ellenőrnek is át kellett vennie.

A panaszos elmondása szerint ő a lakástulajdonosi egyesület elnökével nem beszélt az ügyben, eljárt viszont a munkát elvégző csíkszeredai céghez, ahol nem kapott felvilágosítást. Noha több illetékessel is megpróbáltunk beszélni, egyértelmű válaszokat nem kaptunk, így több nap elteltével sincs magyarázat a panaszos kifogásaira. A lakástulajdonosi egyesület vezetőjét helyettesítő hölgy szerint a hőszigetelési munkálatokhoz tartozó vezeték-áthelyezéssel kapcsolatban a polgármesteri hivatal az illetékes. A hivatal lakástulajdonosi egyesületekkel kapcsolatot tartó irodának az illetékese, Tamás Imre a hőszigetelési munkálatokat a hivatal megbízásából felügyelő építési műszaki ellenőrhöz, Haba Gellérthez irányított.

A szakembernek első telefonhívásunk alkalmával ismertettük Szabó Salamon Árpád kifogásait, egyúttal jeleztük, szeretnénk látni a számlát a lakó által említett összegről, és megtudni a véleményét az elvégzett munka minőségéről. Haba Gellért akkor azt ígérte, utánanéz a helyzetnek és pár nap múlva még beszélünk. Ez március 4-én történt, azóta sem többszöri telefonhívásunkra, sem elküldött szöveges üzenetünkre nem válaszolt. A vezeték áthelyezését végző cégtől megtudtuk, a munkát ők a fővállalkozó bákói cég kérésére végezték, a lakó által kifogásolt költséget pedig nem ők, hanem a polgármesteri hivatallal szerződött fővállalkozó számolja fel. Ha viszont nem megfelelők a tartó konzolok, ezeket megerősítik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés