
Fotó: Veres Nándor
Megvárja a júniusi helyhatósági választások, illetve a térség lakói között végzett közvélemény-kutatás eredményeit, mert ezektől függ, hogy helyén marad-e a madarasi községháza homlokzatára kitűzött magyar zászló – állítja a község polgármestere, akit bírósági döntés kötelez ennek eltávolítására.
2016. május 19., 11:272016. május 19., 11:27
Noha két bírósági eljárás is kötelezte már az eltávolítását, a címeres piros-fehér-zöld lobogó jelenleg is a csíkmadarasi községháza homlokzatán látható. Egyelőre, legalábbis a közelgő helyhatósági választások eredményéig ott is marad – tudtuk meg Bíró László polgármestertől, akinek a marosvásárhelyi ítélőtábla döntése értelmében kilencvenezer lej bírságot is kell fizetnie, mert nem hajtotta a végre a korábbi, az eltávolításról rendelkező jogerős bírói ítéletet.
„Elindítottam a kifizetést” – közölte az elöljáró, miután arról érdeklődtünk, hogy miképp fogja rendezni ezt a helyzetet. Hozzátette, Hargita megye prefektusa átiratot küldött, amelyben arról kért tájékoztatást, hogy kifizette-e már a bírságot. Egyelőre viszont csak száz lejt fizetett ki. „Lássuk, milyen megoldást kapok, mindenképp be vagyok adósodva az államnak. Megvárom, hogy mi lesz a választás eredménye, ha a közösség nem támogat, akkor már nem lesz gond ez a piros-fehér-zöld zászló, mert nem hiszem, hogy valaki ezek után fenntartaná” – vélekedett. Bíró László azt mondta, elindított egy konzultációt egy elektronikus platformon, mert tudni szeretné, mi a térség lakosságának véleménye a zászlóról. „Ha a térség lakosságának többsége azt mondja, le kell venni, akkor a hivatalról leveszem, és egy zászlórudat teszek ki, az épület mellé, oda húzom fel” – magyarázta.
Bíró úgy látja, egyedül maradt ebben az ügyben. „A polgármesterek közül senki sem tartja fontosnak ezt, magyarkodásnak vélik, mindenféle magyarázatot kaptam. Meg lehet magyarázni, miért nem kell fenntartani a magyar nemzet szimbólumait, de ugyanúgy a magyar nyelvhasználat hiányát is meg lehet magyarázni. Itt van a nagy eltérés, mert a közösség akarja, de mi, elöljárók nem igazán, vagy nem merjük felvállalni. Nem szándékozom tovább a térség bohóca lenni, mert egyedül maradtam ebben a kérdésben. Ezt a komikus helyzetet, amit magamnak sikerült összehoznom, a választások lezárják” – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, az eredmény ismeretében megtalálja módját, hogy lehet rendezni ezeket a dolgokat.
A Hargita Megyei Törvényszék, illetve a Marosvásárhelyi Ítélőtábla két jogerős ítéletet is hozott már, arra kötelezve az elöljárót, hogy vegye le a községháza homlokzatáról a 2008-ban kitűzött zászlót. Először 2014 júliusában született ilyen döntés, de mivel a lobogó a helyén maradt, az ítélet végrehajtása érdekében a prefektusi hivatal kezdeményezett újabb bírósági eljárást, ami idén márciusban hasonló eredménnyel végződött, tetézve a már említett pénzbírsággal. Bíró László minden esetben azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a címeres piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzetet jelképezi, és nem Magyarország hivatalos lobogója.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!