
Fotó: Kristó Róbert
Több hátrányos helyzetű kisiskolás az elszenvedője annak, hogy Hargita megyében még nem kapják a diákok az ingyentízórait. Csíkkozmáson például a helyi tanulók mintegy 35 százalékát érinti drasztikusan az étkeztetési program késése.
2015. október 06., 18:542015. október 06., 18:54
Jó néhány csíkszéki tanintézetbe járnak olyan hátrányos helyzetű kisiskolások, akik éhesen maradhatnak a tanítási idő alatt, mivel nem kapják meg a korábbi években már megszokott tej-kifli támogatást – tudtuk meg a megkérdezett iskolák igazgatóitól. Mint ismeretes, miközben a legtöbb erdélyi megyében sikerült biztosítani a tejet-kiflit tanévkezdésre, Hargita megyében a kisdiákok csak késve juthatnak hozzá az ingyen tízóraihoz a közbeszerzési eljárások hosszassága miatt.
Kovásznai Ágnes, csíkszeredai Xantus János Általános Iskola igazgatója elmondta, nagy számban vannak az iskolában olyan diákok, akiknek nagy szükségük lenne a tejre és kiflire. „Mivel itt szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek is tanulnak, van egy egyesület, amely biztosít számukra egy ebédet a tanítási napokon. Viszont ez csak néhány gyerekre vonatkozik, akik nagyon rászorulnak erre. A tej-kifli program a tízórait helyettesíti, nem az ebédet, tehát ezért is fontos lenne” – közölte Kovásznai.
„Körülbelül harmincöt százalékra tehető azoknak a diákoknak a száma intézményünkben, akiknek nagy szükségük lenne erre a támogatásra. Ezek többségében hátrányos helyzetű, roma származású gyerekek. Tőlem már rengetegen kérdezték a tanulók közül, hogy mikor kapnak tejet és kiflit” – számolt be Csillag Ottó, a csíkkozmási Boga Alajos Általános iskola igazgatója.
Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója portálunk megkeresésére elmondta, vannak olyan gyerekek náluk is, akik rászorulnának a program által biztosított támogatásra. A helyi tanintézet mellett üzemel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik létesítménye, ahol kapnak meleg ételt az oda beíratott hátrányos helyzetű kisdiákok. „Biztos vagyok benne, hogy jó pár gyerek szívesen elfogadná a kiflit és a tejet is. Jelenleg mi semmit nem tudunk erről a programról. A szeptember 15-ei tanévkezdésre kész kellene legyen minden. Sajnos ez a helyzet” – panaszolta.
„Van két-három gyerek, aki érdeklődik, hogy mikor fognak már kapni tejet és kiflit, de azt gondolom, hogy nekik biztos jobb az étvágyuk, mint a többinek. Nem mondhatnám, hogy jár hozzánk olyan gyerek, aki épp emiatt maradna éhesen az iskolában. Nálunk nincs probléma ezzel” – informált Máté Zoltán, a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója. Hozzáfűzte, van egy hátrányosabb családból származó diák, akinek nagyobb szüksége lenne a támogatásra. „Neki olyan osztálytársai vannak, hogy vásárolnak ételt, ha szüksége van rá” – egészítette ki Máté.
Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálatól megtudtuk: a közbeszerzési folyamatban a tej beszerzésére vonatkozó eredmények kiértékelése megtörtént. Ennek megfelelően a diákok 51,38 százalékának a Gordon Prod. Kft., 18,99 százalékának a Pan-Abacs Kft., 14,92 százalékuknak a Dorna Lactate Kft., és 14,72 százalékuknak a Simultan Kft. szállíthatja majd a tejet. Az óvási időszak szerdán jár le, amennyiben nem lesz óvás, csütörtökön lehet szerződést kötni az említett cégekkel. A kifli közbeszerzésére hétfőn fejeződött be az elektronikus közbeszerzési eljárás, ahol a gyakorlat azt mutatja, hogy tisztázást kell kérni a cégektől az árra vonatkozóan, és ezek függvényében lehet kihirdetni az eredményeket. Ezt követi az óvási időszak, majd a szerződéskötés. Az almára lejárt a közbeszerzés, most tart az ajánlatok értékelése– tájékoztatott a sajtószolgálat.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
szóljon hozzá!