Azt még nem tudni, mikor tekinthető meg nagy vásznon mozifilm Csíkszeredában, egyelőre ugyanis a vetítő berendezés beszerzésén dolgozik a városvezetés. A volt Transzszilvánia mozi felújított épületébe jelenleg csak a Csíki Kamarazenekar próbái lehelnek életet.
2015. február 11., 19:072015. február 11., 19:07
Közel egy éve fejezték be a csíkszeredai, egykori Transzszilvánia mozi épületének felújítását. A városközponti ingatlan korszerűsítésére 5,2 millió lejt költöttek a város költségvetéséből.
A mozi felújított épületében a Csíki Kamarazenekar tartott eddig próbákat. Tavaly ősszel közösen gyakoroltak Koppándi Jenővel, a magyarországi Nemzeti Filharmonikusok koncertmesterével és Nyári Jenő ausztriai karmesterrel. „Szerintük olyan akusztikája van a teremnek, hogy ritkaság, hangfelvétel készítésére is alkalmas” – árulta el Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Tőle tudjuk, hogy hangverseny szervezését tervezik a mozi új termében február 21-ére, szombatra. Ha sikerül ezt megvalósítani, akkor ez lesz az első alkalom, hogy megnyitják a nagyközönség számára is a modern formát öltött termet. Egyébként a polgármester elmondta, az épület fő rendeltetése a jövőben, mint ahogyan a korábbi években is, a filmszínház lenne.
Tavaly zajlott le a nézőtéri székek beszerzésére vonatkozó közbeszerzés, sikerült 262 székkel berendezni a mozi nagytermét, csupán azok számozása maradt hátra. Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, most készítik elő a közbeszerzést a mozi vetítő rendszerére. Mindenképpen digitális rendszert szeretnének, hogy 2D-s és 3D-s filmek vetítésére is képes legyen, emellett olyan berendezést kívánnak vásárolni, hogy az szükség szerint román vagy magyar feliratot is vetítsen – magyarázta az alpolgármester. A város költségvetéséből idén 615 ezer lejt különítettek el a vetítő berendezésre.
Az még egyelőre nyitott kérdés, hogy a mozit hogyan fogják üzemeltetni. Antal Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy miután berendezik és felszerelik a létesítményt, az önkormányzatnak be kell jelentkeznie Bukarestben az országos mozivállalat regiszterébe, ha működtetni akarja a mozit. „Az akkreditációt az országos mozivállalat bocsáthatja ki, miután leellenőrizték a termet, a vetítést, a díjszabást és még sok mást” – sorolta az elöljáró. Csak az akkreditációt követően köthetnek szerződést filmforgalmazókkal.
A mozi épületében kávézó is lesz. „Ezt a felületet meghirdettük liciten, majd kötöttünk egy bérleti szerződést a szolgáltatóval, ő azt tavaly október óta bérli, és rövidesen megnyitja a kávézót” – ismertette Antal.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
szóljon hozzá!