Mintegy négyezer gazdát várnak a tejkvótairodába

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Már csak egy hét áll a szabad értékesítésű tejkvótával rendelkező tejtermelők rendelkezésére, hogy nyilatkozzanak a tavaly termelt tejmennyiségről. A 7500 nyilatkozatköteles gazdából eddig 3540-en juttatták vissza a kitöltött igazoló aktát az APIA-hoz.

Szabó Kamilla-Mária

2015. május 06., 17:412015. május 06., 17:41

Amíg a feldolgozói kvótával rendelkező gazdák helyett a felvásárlók nyilatkoznak a lehordott tejmennyiség függvényében, addig a szabad eladású tejkvótával rendelkezők maguk kell leközöljék a tavaly termelt tejmennyiséget, az előző évek gyakorlatához hasonlóan. Az ehhez szükséges formanyomtatványokat már korábban kiküldték a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) tejkvótairodájának munkatársai a községek állattenyésztő szövetségeihez, a helyi polgármesteri hivatalokba, illetve postázták a városi gazdákhoz. A kiküldött 7500 nyilatkozatból szerdáig 3540-et juttattak vissza a megyei hivatalba – tudtuk meg Váncsa Rozáliától.

A megyei tejkvótairoda vezetője hangsúlyozta, a gazdáknak farmfüzeteik alapján kell kitölteniük a kézhez kapott nyomtatványokat, valamint dátummal és aláírással együtt visszajuttatniuk személyesen vagy postai úton május 14-éig a megyei központba – azzal a postai dátummal ellátott leveleket még elfogadják. A nyilatkozatok visszaküldése annak ellenére is fontos, hogy április elsejétől megszűnt az uniós tejkvótarendszer. Azoktól a gazdáktól, akik késve küldik vissza vagy el sem juttatják a  nyilatkozatot a tejkvótairodához, nem tudják elfogadni az állattartó gazdák által igényelhető összekapcsolt támogatásra a kérést a fejősteheneik után – hívta fel a figyelmet az illetékes.

Ismertette ugyanakkor a tejkvótarendszer megszűnése utáni legfontosabb tudnivalókat: ezt követően tejfelvásárlás Románia területén csak a tejtermelő és az elsődleges felvásárló – akár tejfeldolgozó, akár termelői szövetkezet – által kötött szerződés alapján valósulhat meg. Minden szerződésen kívüli értékesítést a törvény szerint büntetnek. Május elsejétől minden felvásárló köteles a hónap 15. napjáig lenyilatkozni az előző hónapban felvásárolt tejmennyiséget. Emellett a gazdáknak ajánlott termelői szövetkezetekbe tömörülni, annak érdekében, hogy befolyásolni tudják a tejárakat, ezáltal pedig megmaradhassanak a tejpiacon. Az említett szövetkezeteknek az elismertetéséért – a szükséges akták csatolásával – az APIA kirendeltségein tehető le kérés.

Az érdeklődők további információkat a megyei tejkvótairoda munkatársaitól kérhetnek a 0266–317174-es telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
Hirdetés