
Fotó: Veres Nándor
Néhány nap hiányzott csak, hogy befejezzék a Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn az úthálózat felújítását, de a csapadékos időjárás és a lehűlés ezt megakadályozta.
2015. október 14., 11:122015. október 14., 11:12
Dósa Eszter, a polgármesteri hivatal részéről megbízott projektfelelős szerint a kivitelezéssel megbízott karácsonkői (Piatra Neamţ) céggel kötött szerződés határidejét október 20-áig hosszabbították meg. „Meg kell várják, míg a hó elolvad, reméljük, a hét végén a déli órákban lesz olyan időjárás, hogy be tudják fejezni” – vélekedett. Csak a kopóréteg kialakítása maradt hátra néhány útszakaszon, illetve a kockakővel történő burkolás és a támfalak befejezése, ez néhány napi munkát jelent még.
A minőségről az illetékes azt mondta, megfelel annak a szintnek, amelyet a legalacsonyabb áron megkötött szerződés alapján lehet várni. „Voltak a lakók részéről észrevételek, sok helyen nyílt árok van az út szélén a vízelvezetésre, és az időszakosan használt házaknál nem készült időben a bejárat. Ahol a lakó jelezte, a nyílt árkot fedett sánccá alakították, hogy a bejárat biztosítva legyen. Volt, aki kifogásolta, hogy egyik tömbháznál nincs megoldva az esővíz-elvezetés, ezt továbbítottuk a tervezőhöz” – számolt be Dósa Eszter. A projektfelelős közölte, kérni fogja az átvétel előtt a polgármesteri hivatal hargitafürdői megbízottját, Tófalvi Ernőt is, hogy véleményezze az elvégzett beruházást.
„A hargitafürdői emberek nevében azt mondhatom, nagyon örülünk annak, ami történt, nagy lépés volt Hargitafürdő számára mind a turizmus, mind a lakosság szempontjából” – értékelt kérdésünkre Tófalvi Ernő, aki megjegyezte, szakvéleményt nem mondhat, mert nem szakember. Emlékeztetett, korábban minden évben közmunkával javították az utakat. „Most nem a sárt gyúrjuk. Megfelelők a mellékutcák, akárcsak az utcai világítás és a vízelvezetés is. Nagyot fejlődött a település, mindenki örül. Szeretnék köszönetet mondani ezért a volt és jelenlegi városvezetésnek” – összegzett Tófalvi Ernő.
Hargitafürdőn több mint 4 kilométer hosszúságú új útburkolatot készítettek a felújítás során. A tervben gyalogosbejáróként feltüntetett szűk utcákat kockakővel burkolták, a főbb útvonalakon pedig aszfaltoztak. A főutcán parkolóhelyeket alakítottak ki, megújult a közvilágítás. A munkálatokat a Regionális Operatív Program által biztosított 15 millió lejből végezték el.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!