Megvalósítási tanulmányok készülnek a peremen levő utak felújítására

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csíkszereda több olyan utcájában, peremterületén is útfelújítások, aszfaltozások várhatók, ahol eddig csak kövezett utakon közlekedtek az ottlakók. Megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére adott megbízást a polgármesteri hivatal, a beruházásokról ezek elkészülte után dönt az önkormányzati képviselő-testület.

Kovács Attila

2016. április 08., 10:202016. április 08., 10:20

A városszéli Szécsenybe vezető poros, kátyús útszakasz, amelyre sok panasz volt az elmúlt években, az egyik azok közül, amelynek korszerűsítése elérhető közelségbe került azzal, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal a felújítást megelőző megvalósíthatósági tanulmányok készítésére szerződést kötött. Hasonló a helyzet a másik peremvidéken, a Csobotfalvához tartozó Agyagfalván is, ahol 2010-ben azért volt csendes tiltakozás egy, a település Bákó megyéhez való tartozását hirdető táblával, mert a Kájoni János utca aszfaltozása Csobotfalván túl már nem folytatódott. De nem csak a városszéli utcák szorulnak felújításra. A zsögödi szennyvízhálózat-építés alaposan megviselte a városrész kövezett utcáit, a felásás, majd a helyreállításra való várakozás közben sokszor bokáig érő sárban közlekedtek a Kőbánya vagy a Kicsimező utca lakói. A Zsögöd utca Natúr lakópark felé vezető szakasza vagy a Csiba utca állapotáról is beszámoltunk – mindkét helyszínen kátyúk nehezítették a közlekedést. Az Ifjúság utca is rendezésre szorul.

Tíz utca felújítás előtt

A megvalósíthatósági tanulmányok a Kicsimező, Kőbánya, Zsögöd (Natúr lakópark fele), Olt, Sas, Csiba, Ifjúság, illetve a Szécseny, Tanorok, Kájoni János (Agyagfalva) utcák tervezett felújításához szükségesek, ezek elkészülte után fog dönteni az önkormányzati képviselő-testület arról, hogy elfogadja vagy sem a tanulmányokat, a költségeket, és miképp folytatja a munkát – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere szerint teljes felújításról van szó az említett utcák esetében, az alapozástól kezdve az aszfaltozásig, vízelvezetéssel együtt. „Az Ifjúság utcában járdaépítés is esedékes lehet, van, ahol a közvilágítás is. A tervező fogja vázolni a lehetőségeket és azt, hogy hol mire van hely, és milyen módszerrel oldható meg a vízelvezetés. Van ahol sánccal, van ahol lefolyókkal, kétféle javaslatot kell tennie, amelyekről az önkormányzat dönt. A Kicsimező utcában szinte kizárt egyes szakaszokon, hogy járda legyen, mert az út is alig fér el” – vázolta az alpolgármester.

Az új önkormányzat fog dönteni

Szőke Domokos szerint az említett utcák többsége a vezetéképítések miatt nem volt eddig aszfaltozva, nemcsak Zsögödben, hanem az Olt és Sas utcákban is készült szennyvízcsatorna. „Csiba egy külön helyzet, akárcsak Szécseny, de ez a terv azt a szándékot jelzi, hogy a város ezekkel a részekkel is foglalkozik. Agyagfalva egy régi tartozás, de ott, mivel még nincs gázvezeték, a felújítással párhuzamosan próbáljuk megoldani azt, hogy a gázszolgáltató is készítse el a vezetékeket” – részletezte. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy három hónapos határidőket szabtak meg a tanulmányok elkészítésére, de mivel augusztusban szabadságolások vannak, valószínűleg szeptember elején kerülnek majd a választások után megalakuló új helyi tanács elé az elképzelések, utána lehet dönteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés