
Fotó: Veres Nándor
Elkezdődtek a madéfalvi polgármesteri hivatal körüli területrendezési munkálatok hétfőn. Négy hónap alatt kell befejezni a 30 ezer euró értékű munkálatot.
2015. április 29., 12:032015. április 29., 12:03
Hosszas várakozás után hétfőn hozzáfogtak a madéfalvi önkormányzati épület környékének rendbehozatalához. A munkálat által élhetőbbé, rendezettebbé válik az községháza előtti és melletti terület, illetve az orvosi rendelő előtti tér – számolt be Szentes Csaba. Madéfalva polgármester hozzátette, a Csík LEADER Egyesülethez leadott nyertes pályázat révén parkosítanak az épület előtt, fedett vízelvezető árkokat alakítanak ki, parkolókat hoznak létre, padokat, biciklitartót, hirdetőtáblát helyeznek ki.
Az áfa nélkül 30 ezer euróba kerülő beruházást, amelyet a többszöri tervmódosítások miatt csak most tudtak elkezdeni, augusztusig kell megvalósítania a kivitelezőnek. A munkálatok nem fogják zavarni a közúti forgalmat, nem lesz szükség forgalomkorlátozásra sem – fejtette ki kérdésünkre a községvezető. Elmondta, mivel az épület eredetileg nem községháznak épült, mindeddig nem voltak környékén megfelelő parkolóhelyek, ahol az intézményt felkeresők biztonságosan hagyhatták volna autójukat, biciklijüket, sőt még egy hirdetőtábla sem állt rendelkezésre a közérdekre igényt tartó felhívások számára. Ezzel a pályázattal szeretnék ezeket a hiányosságokat pótolni, illetve elérni, hogy az ott lévő terület funkcionálisabbá váljon.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!