Elfogadta Csíkszereda új parkolási szabályzóját az önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén, úgy, hogy a korábbi 62 lejes pótdíjat, 50 lejre csökkentették a szabálytalanul parkoló sofőrök megbírságolására. A parkolási szabályzó mellett megszavazták a megyeszékhely integrált városfejlesztési stratégiáját és fenntartható mobilitási tervét is.
2017. január 27., 17:272017. január 27., 17:27
A csíkszeredai önkormányzati képviselők soros havi ülésükön napirendre tűzték a város fizetéses parkolási rendszerének új szabályzóját. Az erről szóló határozatot azzal a módosító indítvánnyal fogadták el, hogy a korábbi 62 lejes pótdíjat 50 lejre csökkentették, miután jóváhagyását adta erre a parkolók felügyeletével megbízott City Parking Kft.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők, Soós Szabó Klára, Márk Dezső, valamint Tőke Ervin nemmel szavaztak, továbbra is fenntartják azt, hogy ezt a szolgáltatást a városnak kellene működtetnie. Fülöp Árpád RMDSZ-s önkormányzati képviselő azzal érvelt, hogy a parkolók működtetése költségekkel is jár, és, hogy szeretné tudni, hogy a város ki tudna-e évi 250 ezer lej többletet termelni, azt az összeget, amelyet a parkolók felügyeletével megbízott cég fizetett eddig a városnak.
A parkolási szabályzót egyébként több alkalommal is módosítania kellett az önkormányzatnak, legutóbb tavaly ősszel pedig azért kellett visszavonják, mert a Hargita Megyei Prefektúra kifogásolta, hogy nem láttamozta azt a közlekedésrendészet. Végül több egyeztetést követően a csíkszeredai közlekedésrendészet azt közölte a polgármesteri hivatallal, hogy nem hatáskörük láttamozni a fizetéses parkolási rendszer új szabályzóját, így ezt a hivatal jegyzőkönyvbe vette, és csatolta a most elfogadott határozathoz. Amennyiben a prefektúra is elfogadja, akkor szerződést módosítanak a City Parking Kft-vel az új szabályzó előírásainak megfelelően, és már márciustól életbe léphet az új szabályzó.
Újdonsága az új szabályzójának, hogy március végétől az üzemeltető cégnek lehetőséget kell biztosítania az SMS-ben történő fizetésre is. A szabályzóban foglalt parkolói bérletárak nem módosultak, havonta 30 lejt, évente 242 lejt kell érte fizetni, de van lehetőség negyedévente, félévente is bérletet váltani. A jogi személyeknek emeltebb áron adják a bérleteket. A parkolójegyek ára a következőképpen alakul: 20 perc 0,50 lej, egy óra 1,50 lej, napjára 6 lejbe kerül. A sms-en keresztüli jegyárak valamivel magasabbak: egy óra parkolás 2,25 lejbe kerülne, két óra 4,50 lejbe, a napijegy pedig 7 lejbe.
A korábbi kerékbilincseléses módszer helyett úgynevezett 50 lejes pótdíjjal bírságolják majd a fizetéses parkolókat szabálytalanul használó autók vezetőit. Amennyiben két napon belül nem fizetik ki ezt a City Parking Kft.-nek, akkor a polgármesteri hivatalhoz a minimálbér 10 százalékát, jelen esetben 125 lejt kell befizetni szabálysértésért járó bírság gyanánt.
Elfogadták a városfejlesztési stratégiát és a mobilitási tervet
Korábban többször cikkeztünk Csíkszereda integrált városfejlesztési stratégiájáról és fenntartható mobilitási tervéről. E két dokumentumot pénteki ülésükön egyhangúan el is fogadták a csíkszeredai önkormányzati képviselők. Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere kiemelte, a stratégiára és a közlekedési akciótervre azért volt szükség, hogy a benne szereplő beruházási elképzelések megvalósításához támogatásokat tudjanak megpályázni az Európai Uniótól, vagy a kormánytól. A dokumentumokat a város honlapjáról, a szereda.ro oldalról, az Aktuális menüpont alatt lehet letölteni és elolvasni.
A testület jóváhagyta továbbá a csíkszeredai oktatási intézményhálózatot a 2017-2018-as tanévre, ugyanakkor vásárlási szándékukat fejezték ki, élve az elővásárlási jogukkal a Petőfi Sándor utca 32. szám alatti ingatlanra, Veres Imre ingatlantulajdonos felajánlásával. Füleki ezzel kapcsolatban kihangsúlyozta, a határozat elfogadása nem kötelezi a várost az ingatlan megvásárlására, egyelőre tárgyalásokat folytatnak, és amennyiben ki tudnak egyezni, azután lehet szó vásárról.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
szóljon hozzá!