Megoldás szénalopás ellen

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Évek óta panaszkodnak a csíkszeredai cigánytelepek szomszédságában élők, hogy valakik ellopják a lekaszált és megszárított füvet. Ezt megelégelve a lakosok többször is jelezték a lopások tényét, amit úgy próbál megoldani a városvezetés, hogy Csíkszereda közterületein, például az ifjúsági parkban lévő fű levágását és elszállítását engedélyezné azoknak, akiknek van ugyan lovuk, földterülettel viszont nem rendelkeznek.

Barabás Hajnal

2014. július 07., 10:332014. július 07., 10:33

Lehetőséget biztosítanak a csíkszeredai cigányoknak – de bárkinek, aki igényelné –, hogy Csíkszereda egyes közterületeiről lekaszálják és begyűjtsék a füvet, szénát. Többek között erről is szó esett a romák integrálását célul kitűző helyi kezdeményezésű csoport éves megbeszélésén, ahol a romák helyzetével foglalkozó munkacsoportnak számoltak be az elmúlt év megvalósításairól és a megoldásra váró problémákról.

Éves megbeszélés

A cigányok felzárkóztatásáért felelős csoportok június végén tartották éves megbeszélésüket Csíkszeredában. „Többek között a szociális segélyről, a juttatásokról, az illegális építkezésekről, a rendőrségi ellenőrzésekről és egyéb problémákról esett szó” – sorolta megkeresésünkre Kövér Katalin, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője. Mint mondta, a gyűlésen a Tavasz utcai romák képviselői elpanaszolták, hogy az utóbbi esőzésekkor felvette őket a víz. A regionális vízügyi igazgatósághoz tartozik az Olt azon árterülete, ahol a Tavasz utcai cigányok élnek, ezért az illetékes igazgatósághoz küldtek átiratot a helyzetről. A megbeszélésen a rendőrség képviselője a romatelepen végzett ellenőrzéseikről számolt be, és arról, hogy hány lovat koboztak el.

Kaszálásért széna a lovaknak

Ezen a gyűlésen jelen voltak a Tavasz utca szomszédságában lévő Hajnal utca lakói is, akik többek között azt nehezményezték, hogy valakik ellopták összetakart, boglyába rakott szénájukat. Ennek a problémának a kapcsán merült fel, hogy azokon a csíkszeredai közterületeken, ahol nehézkes a fűnyírás, ott lehetőséget biztosítanának a lovat tartók számára, hogy lekaszálhassák a füvet és összetakarhassák a szénát, így a rendőrség ellenőrzésekor bizonyítani tudják, miből tartják el lovaikat.

Hol kaszálhatnának?

A megyeszékhelyen többek között a Nagyrét utcai (a tervezett zöldségpiac helye), valamint a Temesvári sugárúti terület (az Óceán ábécével szemben), illetve az ifjúsági park azok az önkormányzati tulajdonú földek, amelyeken nehézkes a kaszálás megoldása – tudtuk meg Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől. „Az önkormányzat partner abban, hogy ezeken a területeken bárki, aki szeretné, elvégezze a kaszálást, amennyiben vállalja, hogy megfelelő időben, a városháza megrendelésére megteszi, cserébe a szénáért” – magyarázta az elöljáró. Jelenleg egyeztetnek a romák képviselőivel erről a lehetőségről.

A romák integrálása

A 2011-ből származó 1221-es számú kormányhatározat előírja a helyi kezdeményezésű csoportok (Grup de Initiativă Locală) létrehozását, amelyeknek feladata a roma közösségek felzárkóztatása, helyzetük javítása. Tagjai a roma közösség és a velük foglalkozó intézmények, szervezetek képviselőiből állnak, például Joni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke és Ráduly Ferenc, a csíkszeredai romák képviselője. Ilyen csoport létesült Csíkszeredában is 2012-ben. Azóta minden évben beszámol a tevékenységéről a helyi munkacsoportnak, melyet a csíkszeredai önkormányzat szintén 2012-ben hozott létre, tagjai pedig egyes önkormányzati képviselők, az érintett intézmények, hatóságok, szervezetek munkatársai, illetve részesei a helyi kezdeményezésű csoport tagjai is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés