Továbbra is az előzetes szakaszban van a Csíkszereda volt polgármestere és tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által indított büntetőeljárás. Tárgyalási időpontot még nem tűzött ki a Hargita Megyei Törvényszék, az érdembeli tárgyalás várhatóan ősszel kezdődhet meg – írja csütörtöki lapszámában a Csíki Hírlap.
2015. július 30., 11:232015. július 30., 11:23
Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen a Hargita Megyei Törvényszék honlapjának információi szerint a 2000-ből származó 78-as számú törvény előírásait megsértő korrupciós bűncselekményekben való részvétel miatt indult büntetőper. A bíróságokon június végén kezdődött nyári ítélkezési szünet ellenére az üggyel ebben az időszakban is foglalkozik a Hargita Megyei Törvényszék és az előzetes szakaszban eljáró bíró.
Szász Ferenc, Szőke Domokos alpolgármester védőügyvédje a Csíki Hírlap kérdésre azt mondta, jelenleg az általuk felhozott kifogásokat kell elbírálnia a bírói testületnek. Hozzátette, ezzel kapcsolatban egyelőre nem lehet információkat adni, de további kérdésre megerősítette, hogy a kifogásokat a vádirattal kapcsolatban fogalmazták meg. A vádiratot illetően kijelentette, ügyvédként nem szokott véleményt nyilvánítani, „a bíró kell majd véleményt nyilvánítson a megalapozott vádakról a továbbiakban”. Szász Ferenc elképzelhetőnek tartja, hogy az ügy érdembeli tárgyalása ősszel kezdődhet meg.
Eugen Constantin Iordăchescu, a lemondott polgármester ügyvédje korábban többször is kifejezte azt a véleményét, hogy Ráduly Róbert Kálmán nem követte el azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják. A Csíki Hírlap megkeresésére most azt mondta, az ilyenkor szokásos procedúra zajlik az ügyben, és várhatóan szeptemberben lehet többet tudni. A védőügyvéd kitért arra is, hogy több kifogást benyújtottak a vádirattal kapcsolatban, amelyeket el kell bírálni. Magáról a vádiratról úgy vélekedett: „Ez egy katasztrófa, határtalan túlzás”.
Az előzetes szakaszban eljáró bírói testületnek az új büntetőjogi perrendtartás előírásai értelmében a vádemelés után nemcsak a büntetőeljárást, hanem a bizonyítékok és a nyomozati eljárás törvényességét is ellenőriznie kell a vádlottak jogainak védelmében. Erre legtöbb 60 nap áll rendelkezésre a törvény szerint. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos jelenleg hatósági felügyelet alatt áll, így rendszeres időközönként meg kell jelenniük a rendőrségen, illetve idézés esetén a törvényszéken. Ugyanakkor nem hagyhatják el az országot, nem léphetnek kapcsolatba egymással, illetve a bíróság által tanúkként megnevezett személyekkel.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!