
A balánbányai zagytározó már nem jelent veszélyt Felcsík falvaira, a 83 millió lejes beruházásnak köszönhetően hamarosan befejezik a felszámolását.
2016. november 18., 11:532016. november 18., 11:53
Korodi Attila parlamenti képviselő, Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere, Szép Róbert, a Környezetvédelmi Őrség helyettes vezetője Stamin Ion Păcuraru, a munkálatokat végző Conversmin vezérigazgatójának társaságában látogatott ki az akácossal beültetett területre, ahol jelenleg is dolgoznak a vízelvezetéssel – számolt be az eseményről küldött sajtóközlemény.
„Két és fél év nagyon sok munkájának az eredménye látható itt, a 2012-ben észlelt katasztrofális helyzetet úgy tudtuk orvosolni, hogy rávettük a román államot és a Conversmint, hogy összpontosítsanak ide elég pénzt ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk. Mint ismeretes, a zagytározó helyén tó volt. Olyan kőzetőrleményt tartalmaz ez a víz, amely soha nem áll össze, és a nagyobb vízmennyiség bármikor elmozdíthatja, és akkor 11 millió köbméter zagy zúdulna a felcsíki falvakra” – hívta fel a figyelmet Korodi Attila.
A zagy eltakarításának köszönhetően a várbükki régi várrom is láthatóvá vált. A vízelvezetés érdekében a bányavállalat által épített 1,2 kilométeres alagút most kiegészül egy ugyancsak 1,2 kilométeres, sokkal nagyobb átmérőjű alagúttal, amely árvíz esetén levezetheti a fölösleges vizet az Oltba, nem pedig a zagyot bontja meg, amely a lakosságot veszélyeztetné.
Karda Róbert csíkszentdomokosi polgármester szerint a helyi közösség számára is megnyugtató, hogy jól haladtak a munkálatok. „Most már nem vagyunk messze attól, hogy teljesen kiszorítsuk innen a zagytározót. Ez mindenféle szempontból előny a település lakóinak, elsősorban egészségi okok miatt nagyon fontos, mert a zagytározó felületéről hihetetlenül sok por került be a községbe és a környező erdőkbe. Most, hogy ezt beborították termőréteggel és fákkal, nemcsak egészségileg, hanem biztonsági szempontból is megnyugtató” – adott hangot véleményének a helyi elöljáró. Szép Róbert a polgármester mondandóját kiegészítve rámutatott, hogy Hargita megyében ez az egyik legfontosabb környezetvédelmi rehabilitációs munkálat.
„Olyan embereknél okozott ez szilikózist, akik soha nem dolgoztak bányában. 2012-ben egy csuszamlás is történt, négy lépcsőfok megcsúszott, ami azt jelenti, ha a zagy elindult volna, akkor a település negyedét elvitte volna magával. Szabályszerűen ökológiai katasztrófa előtt álltunk. Korodi Attila közbenjárásának köszönhetően ezeket a munkálatokat felgyorsították. De továbbá is problémát képeznek a bányavizek, amelyek Balánbánya területén vannak, és korábban szennyezték az Oltot. Ennek következtében a mai napig nem élnek halak az Olt felső folyásán. Tavaly és tavalyelőtt kiszálltunk ide a Conversminnel, és megkértük a minisztériumot, hogy tervezzék meg a víz tisztítóállomását, most örülünk, hogy elindultak a munkálatok, és több mint valószínű, hogy jövő év végéig azok is befejeződnek” – tudatta Szép Róbert.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.
Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.
Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.
Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.
Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.
Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.
szóljon hozzá!