
Fotó: Veres Nándor
Nemsokára elkészül a csíkszeredai távolsági autóbusz-állomás felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmány. Ha ezt elfogadják a döntéshozók, a tervezés, de akár a munkálatok is elkezdődhetnek a következő évben – írja hétfői címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
2015. december 28., 11:362015. december 28., 11:36
Nagy szükség lenne a távolsági autóbusz-állomás felújítására, amely annak ellenére, hogy a váróteremnek, jegypénztáraknak és az irodáknak otthont adó épületet néhány éve feljavították, az 1980-as éveket idézi. Azzal a kivétellel, hogy harminc-harmincöt évvel ezelőtt a beállóhelyek és az útburkolat sokkal jobb állapotban voltak, mint most, amikor a napi több száz utazó esetenként tócsákat kerülgetve, sárban közelíti meg a buszokat. Több mint négy éve, hogy a tönkrement egykori beton útburkolatot tört kő elterítésével és hengerlésével javítják, ami időleges javulást eredményez, de a közlekedés biztonságán, a körülményeken nem sokat segít.
Több éve halasztódik a teljes felújítás is, amely mindeddig nem jelentett prioritást a megyeszékhely számára. Az épületben végzett korszerűsítéseket, az új fűtésrendszer felszerelését, a nyílászárók cseréjét, és a festést a sorompók felszerelése követte, de a jóval költségesebb útburkolat-felújítás elmaradt. Pedig már négy éve készült egy erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, amely 2,3 millió lejre becsülte az útburkolat és a beállóhelyek felújítását, az esővíz-elvezető rendszer, a közvilágítás és a ki-bejutást szabályozó sorompórendszer elkészítését. A szükségesnek ítélt összeget akkor túl nagynak találta az önkormányzati képviselő-testület, és a tanulmányt nem fogadta el.
Csíkszereda idei költségvetésében 95 ezer lejt különítettek el a buszpályaudvar felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmány költségeire, illetve a tervezésre. Mint Antal Attila alpolgármestertől megtudtuk, a tanulmány első változata elkészült, az önkormányzati képviselő-testület urbanisztikai szakbizottsága tárgyalta. „Tíz pontban észrevételeket, kéréseket fogalmaztak meg a tervező fele, és most dolgoznak vele” – tájékoztatott az alpolgármester, aki szerint idén nem sikerült elfogadtatni, de jövő év elejére elkészül a megvalósíthatósági tanulmány végleges változata. Azt is megkérdeztük, lehet-e arra számítani, hogy jövőben a felújítás is elkezdődik. Antal Attila azt mondta, szeretnék, ha a munkálat is meg tudna valósulni, de biztosat akkor lehet előre látni, tervezni, ha a képviselő-testület elfogadja a megvalósíthatósági tanulmányt, mert utána kezdődhet a tervezés.
Több mint négy éve a városé
A város 2011-ben vásárolta meg a buszpályaudvart, a vételárba a megyei önkormányzat is belepótolt. Az autóbusz-pályaudvar területe 8245 négyzetméter, az állomásépület beépített felülete pedig 959 négyzetméter. Csíkszereda önkormányzata egy városközponti beépítetlen telket, illetve 777 500 euró értékkülönbözetet adott akkor a tulajdonosnak, amit két részletben fizettek ki.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!