Behozzák a késlekedést – ígérte a kivitelező

Határozott ígéretet tettek kedden a két közbeszerzési eljáráson is nyertes bukaresti cég képviselői, hogy jövő héten megkezdik Csíkszeredában a tízemeletes tömbházak külső szigetelését, miután a korábbi időpontot nem tartották be.

Kovács Attila

2015. április 07., 19:002015. április 07., 19:00

A polgármesteri hivatalban egyeztettek kedden a bukaresti kivitelező cég és két, szigetelésre váró toronyház lakóinak képviselői. A Testvériség sugárút 14-es és a Majláth Gusztáv Károly tér 1. szám alatti lakóépületek hőszigetelésére márciusban kötöttek kivitelezési szerződést a bukaresti Eol Facility céggel, miután ez a kiírásban szereplő ár 75 százalékáért vállalta a munkát a közbeszerzési eljárás során. „Jók a beszállítóink” – ezzel magyarázta a vállalkozás projektvezetője az arra vonatkozó kérdést, hogy miképp tudták ezt az árat kínálni.

A polgármesteri hivatal már kiadta a kezdési utasítást, de a hónap folyamán egyelőre a Testvériség sugárúti társasház alagsorában szükséges munkálatokat végzi el a cég, a Majláth Gusztáv Károly téren csak májusban kezdenek, mindkét helyszínen a tetőszigetelés a következő lépés. Jövő héten viszont további hat tízemeletes tömbházhoz vonulnak fel a cég alkalmazottai, hogy megkezdjék a szigetelést. A Testvériség sugárút 22/B, a Szabadság tér 10 A/B/C, a Mihai Eminescu utca 1., a Tető utca 14., 16. és 17. szám alatti lakóépületek esetében március közepe volt a korábban ígért határidő, ennek halasztását a polgármesteri hivatal átiratai nyomán pénzügyi problémáikkal indokolták.

„Bebizonyítjuk, hogy határidőre megfelelő minőségű munkát végzünk, és behozzuk a késlekedést” – ígérte a kivitelező projektvezetője. Kérdésünkre azt mondta, rendelkeznek megfelelő számú alkalmazottal ahhoz, hogy egy időben minden tömbháznál elkezdődjön a szigetelés, melynek során folyamatos egyeztetésre van lehetőségük a lakóknak a cég megbízottjával. A bemutatott ütemterv szerint szeptemberben végeznek.

Két külön közbeszerzési eljáráson nyújtott be nyertes ajánlatot a bukaresti cég a nyolc tízemeletes tömbház hőszigetelésére, amelyre az uniós társfinanszírozású hőszigetelési program biztosít támogatást. A két kiírásban szereplő érték meghaladta a 7 millió lejt. A lakóknak önrészként a költségek 20 százalékát kell biztosítaniuk, a polgármesteri hivatal része 30 százalék. A lakástulajdonosok önrészét jelentő összeg túlnyomó része már rendelkezésükre áll, csak azt várják, kezdődjön el a munka – mondta el kérdésünkre a Majláth Gusztáv Károly tér 1. szám alatti lakókat képviselő tulajdonosi egyesület adminisztrátora. Bölöni Ferenc szerint a kétszobás lakások esetében egyenként 4000, a háromszobások esetében pedig 4500 lejt fizettek be önrészként a lakók.

A tavalyi, hat toronyház szigetelésére kiírt közbeszerzési eljárás során mindössze egyetlen helyi céggel versenyzett a bukaresti vállalkozás, de csak egy ideig, mert a helyi vállalkozás árajánlata nem jutott el az értékelésig, és a nem minden követelménynek megfelelő pályázatot ki kellett zárni. Két újabb közbeszerzési eljárás során, amelyeket további tíz, illetve tizenegy tömbház-szigetelés kivitelezése érdekében írtak ki, a beérkezett ajánlatok kiértékelése után a nyertes kihirdetése a hónap végéig megtörténhet. Ezek esetében az ajánlattevők között van helyi cég is, viszont a most munkakezdésre készülő bukaresti kivitelező is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
Hirdetés