
Fotó: Kristó Róbert
Harmadszor szervez magbörzét a 7határ erdélyi gazdaportál Csíkszeredában. A szombaton 9 órától kezdődő eseményre várnak minden érdeklődőt a Nagy István Művészeti Szakközépiskola aulájába.
2015. március 04., 18:462015. március 04., 18:46
2015. március 04., 18:472015. március 04., 18:47
A Csíki Magbörzén a fő szerep a vetőmagoké, a szervezők azt szeretnék, hogy minél több résztvevő vigyen magával bevált magokat, amelyeket egymás között elcserélhetnek. A magok csereberéje mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a kertbarátok kertészkedési tapasztalataikat megosszák egymással, sőt saját kertjükről, terméseikről meséljenek, azokról fényképeket mutassanak be. A befőzéssel kapcsolatosan is beszélgethetnek, termékekkel szemléltethetik tapasztalataikat – tudtuk meg Mihály Lászlótól.
A 7határ.ro főszerkesztője tudatta, a nap folyamán a tájfajta magok vetés előtti kezeléséről, valamint a palántanevelésről, illetve saját bevált módszereikről számolnak be a meghívott előadók. Többek között Ferencz Lehel kertészmérnök, Máthé Emma, a Székelyföldi Bio Egyesület elnöke, Tamás László zöldségtermesztő, Sólyom Andrea, a Zöldségkosár program koordinátora, Jére Lajos magtermesztő, Pakot Mónika, a Magvető Program koordinátora, illetve Macalik Ernő biológus tart előadást.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
szóljon hozzá!