
Külföldön akarta értékesíteni három csíkszentsimoni férfi a falustársuktól ellopott több mint százharminc éves faragott kútkereket.
2015. február 19., 15:072015. február 19., 15:07
Február 14–18. között ismeretlen elkövetők behatoltak az anyósa házának udvarára, és elemelték a nagy értékű kézműves kútkereket – fordult szerdán délben a simoni rendőrőrshöz egy helybéli. Az ügy kivizsgálásába bekapcsolódtak az alcsíki körzeti rendőrség mellett a megyei főkapitányság bűnügyi nyomozói is.
A rendőrök rövid időn belül kézre kerítették az elkövetőket. Mint kiderült, a 29 éves A. R. és a 25 éves T. Z. vasárnapra virradóra lopta el a kútkereket, majd átszállították a 27 éves, szintén simoni V. A. otthonába. Az 1500 lej értékűre becsült, 134 éves kútkerékre szétszedés, külföldre szállítás és értékesítés várt volna. Az ellopott tárgyat sértetlenül megtalálták, és visszaszolgáltatták tulajdonosának.
A kútkerék ügyében folytatott nyomozással egy másik, A. R.-hez kötődő bűncselekményt is sikerült megoldani. Mint kiderült, a férfi gyanúsítható a helyi közbirtokosság januárban történt meglopásával. A. R. akkor egy másik falubelijével, a 24 éves K. A.-val öt villanymotort tulajdonított el, majd V. A. és a 27 éves J. A. segítségével hármat Csíkszentgyörgyön értékesítettek, 1400 lejért. A kútkerékhez hasonlóan a villanymotorokat is sikerült visszaszerezni.
A banda teljes bűnügyi tevékenységének feltérképezése folyamatban van – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!