
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai rendőrség lezárta a vizsgálatot az október 24-én éjjel leszakított Szabadság téri székely zászló ügyében – jelezte közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszeredai szervezete.
2014. november 27., 13:482014. november 27., 13:48
2014. november 27., 14:052014. november 27., 14:05
Mint írják, a rendőrség arról tájékoztatta Tőke Ervint, az EMNP csíkszeredai szervezetének ügyvezető alelnökét, hogy végignézték a Szabadság téren elhelyezett kamerák felvételeit, de a tettest nem lehetett azonosítani.
„A kamerák által készített felvételen az látható, hogy az ominózus napon, éjjel 1 óra körül egy kapucnis alak érkezik a Petőfi Sándor utca felől – a Nagy István Művészeti Szakközépiskola és a Szakszervezetek Művelődési Háza közötti részen – a Szabadság térre. A művészeti szakközépiskola kerítésénél könnyít magán, majd rúgni kezdi a zászló fém rúdját, végül leszakítja a huzalt, amivel felvonták a zászlót. A rendőrség feltételezése szerint az elkövető körülbelül 1,70 méter magas lehet és alkohol hatása alatt volt. Mivel a felvételeken nem lehet felismerni az arcát a kapucni takarása miatt, és a felsőjén sem lehet felismerni semmilyen feliratot, ezért a vizsgálatot felfüggesztették” – áll a közleményben.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!