
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai általános iskolákban maradtak helyek az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszának lezárulta után. Az eddig beíratott gyermekeket hétfőn osztják el számítógépen a szülők által kért iskolákba.
2015. március 16., 10:052015. március 16., 10:05
2015. március 16., 10:462015. március 16., 10:46
Pénteken zárult a következő tanévre az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. A február 23-án elkezdődött folyamat keretében a szülők lehetették az iskolákba a beiratkozási kéréseket, amelyeket később még érvényesíteniük kellett.
Amint az ismeretes, a városi iskolákban a tanintézetek körül megállapított körzetekben élő gyermekek foglalhatják el a helyeket először. A csíkszeredai tanintézetek mindenikében maradt még néhány hely, amint az iskolák igazgatói múlt héten elmondták, tudják majd fogadni azokat a gyermekeket is, akiket szüleik később íratnak be. Rendszerint egész nyárig jelentkeznek a szülők, néhány ilyen eset minden évben előfordul – említette több igazgató is. A tanintézetek vezetői közölték, nem voltak gondjaik a beiratkozás során, ott is sikerült idén elkerülni a tumultust és a hosszas várakozást, ahol előző években ez volt a jellemző.
Hargita megyében a beiratkozás első szakasza során 2681 gyermek előkészítő osztályba való felvételét kérték szüleik. A gyermekek közül 2316 a magyar tannyelvű oktatásban fog részt venni – tudtuk meg Porsche Éva tanfelügyelőtől. Az elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő megerősítette:, nem voltak gondok a beiratkozás során, és ebben az évben az erre a célra megadott zöld számot is kevesebben hívták információért és reklamáció céljából is. Van, ahol nem teltek be a helyek, máshol már igen, és túljelentkezés is előfordult, de a körzetből mindenhol be tudtak iratkozni – mondta a tanfelügyelő.
Tizenhárom olyan gyermeket is beírattak előkészítő osztályba, akik december végéig nem töltik be a hat évet. A szabályok lehetőséget adnak erre, ha a gyermek iskolaérettnek bizonyul és ha a szülők azután is fenntartják döntésüket, miután az iskola vezetősége és az iskolapszichológus ismertette velük a korai iskolakezdés esetleges hátrányait. A tanfelügyelő elmondta, nagyon megkérdőjelezhető, hogy mennyire szolgálja a gyermek érdekeit az iskolakezdés akkor, ha például csak augusztusban tölti az öt évet és szeptemberben már iskolába megy. Arra kérte a szülőket, bármilyen ok is állna az ilyen döntések mögött, a gyermek érdekeit tartsák elsődlegesnek. Megtudtuk, legtöbb esetben azért döntenek a szülők az ilyen kicsi gyermekek beíratása mellett, mert ragaszkodnak egy adott pedagógushoz, aki ebben az évben előkészítő osztályt kezd.
Az előkészítő osztályba való beiratkozás naptára szerint március 16-án az erre kidolgozott számítógépes program segítségével elosztják a beíratott gyermekeket a lakhelyük szerinti körzeti iskolákba, azon esetekben, amikor a szülők a beiratkozási lapon ezt, a legközelebbi iskolába való beíratást kérték. Március 17-19. között az iskolákban összesítik és elemezik azon beiratkozási kéréseket, amelyeket más körzetben élő szülők nyújtottak be, és ha lehetséges, elfogadják ezeket, ha viszont már nincsenek helyeik, akkor visszautasítják az ilyen igényléseket. Ennek lezajlása után március 20-án ismét a számítógépes program segítségével kihelyezik a lakhelyük szerinti körzeti iskolába azon gyermekeket, akiket szüleik máshová vittek volna, de hely hiányában nem vették fel őket, a szülők pedig második opcióként megjelölték a lakhelyükhöz legközelebbi iskolát. Március 20-21-én az iskoláknak és a tanfelügyelőségnek közzé kell tennie a beírt gyermekek, az üresen maradt helyek és a be nem íratott gyermekek listáit. Március 23-án újabb beiratkozási szakasz veszi kezdetét.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!