Lezárták a tizenhatodik évadot

Gálaműsorral zárta tizenhatodik évadját a Csíki Játékszín kedden. A társulat és a Full Screen zenekar közös koncertje során kihirdették a közönségszavazatok eredményeit, és átadták a társulat belső díjait is.

Péter Beáta

2015. június 24., 10:562015. június 24., 10:56

2015. június 24., 16:122015. június 24., 16:12

Öt nagyszínpadi bemutató, az előző évadokból műsoron tartott előadások, két színházfesztivál, fesztiválszereplések és vendégjátékok sora, közel 45 ezer néző – röviden így foglalható össze a csíkszeredai színház 2014/2015-ös évada. Parászka Miklós, a színház igazgatója szerint egy intenzív színházi évadot zárnak, olyan előadásokkal, amelyekre a közönség visszajelzése pozitív.

A csíki színház a most véget ért évadját Kosztolányi Dezső Édes Anna színpadi adaptációjával nyitotta, amelyet Lendvai Zoltán rendezett. Decemberben Huszka Jenő – Szilágyi László Mária főhadnagy című operettjét vitték színre Somogyi Szilárd rendezésében. Az év elején Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját állította színpadra Victor Ioan Frunză, majd a Parászka Miklós rendezte Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci regényének Örkény István által írt színpadi változatát láthatta a közönség. A Három arany hajszál című mesejátékot Budaházi Attila írta és rendezte.

Ebben az évadban a Csíki Játékszín adott otthont az Interetnikai Színházi Fesztiválnak, melyet október 20. és 27. között tartottak. Május 26-31. között pedig a harmadik Lurkó fesztivál előadásait látogathatták a gyerekek. Az évad végén mutatták be az Isteni színjáték avagy. című kamaratermi előadást. Az évad folyamán olyan előadások is születtek, amelyek noha nem a Csíki Játékszín égisze alatt, de a társulat tagjainak közreműködésével valósultak meg. Ilyen a Terminus című színház esemény is. Az előző évadból az Özönvíz előtt, A napsugár fiúk, A vihar kapujában, a Viktória és a Semmi előadásokat tartották műsoron.

Díjazottak

A nézők szavazatai alapján az évad legjobb színésznője Czikó Julianna, míg legjobb színésze Veress Albert. Czikó Juliannát az Édes Anna előadásban Édes Anna, a Mária főhadnagyban Lebstück Mária, az Éjjeli menedékhely produkcióban Natasa, Vaszilisza húga, a Kakuk Marciban Gizus, a szobalány, míg a Három arany hajszál mesejátékban a Sorsfonó anyóka és a Királylány szerepében láthatta a közönség. Veress Albert az Édes Anna című produkcióban Vizy Kornélt, a Mária főhadnagyban Zwickli Tóbiást, az Éjjeli menedékhely előadásban a Színészt, a Kakuk Marciban pedig Bojnyikot, Rozi vadházastársát alakította.

A közönség szavazatai alapján az évad legjobb előadása a Kakuk Marci. A gálán a társulat belső díjai is odaítélésre kerültek: Hunyadi László-díjban részesült Fekete Bernadetta, Kulissza-gyűrűt kapott Dósa Erzsébet súgó. A színházi nívódíjat, amelyet első alkalommal nyújtottak át, Szabó Enikő vehette át az évadban nyújtott teljesítményéért.

Parászka Miklós színházigazgatótól megtudtuk, már leszögezték a jövő évadi nagyszínpadi bemutatóit. Az évad első bemutatója Müller Péter Szemenszedett igazság című darabja lesz, ezt Parászka Miklós rendezi. Ezt követően Budaházi Attila Hamupipőke meseadaptációját állítják színpadra. Egy fiatal, csíkszeredai rendező, Csíki Zsolt mutatkozik be rendezőként a Hyppolit, a lakáj zenés változatával. Tavasszal Kövesdy István rendezi a csíkszeredai színháznál Spiró György Az imposztor című darabját. Ebben a produkcióban Czintos József meghívott vendégművészt is láthatja a közönség, aki a csíki teátrumban fogja ünnepelni hetvenedik születésnapját. Az évadot egy Csehov-darabbal zárják. Sorin Militaru rendezésében láthatja a közönség a Ványa bácsi című darabot. Műsoron tartják még a Kakuk Marci, az Édes Anna és az Éjjeli menedékhely című előadásokat is, valamint felújítják a Revizort.

A színház munkatársaitól megtudtuk, a most záruló évadban 6854 bérletese volt a színháznak, összesen 44 886 nézője. 189 előadást játszott a társulat. Szerdán reggel a Csíki Játékszín tagjai Kisvárdára indultak, ott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján az Édes Anna című előadást játsszák csütörtökön. Ezt követően a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon lépnek fel ugyancsak a Kosztolányi-művel. Itt fejezik be tulajdonképpen az évadot.

„A legnagyobb dolog az, hogy amit terveztünk, azt meg is tudtuk valósítani. Ezt elsősorban a közönség érdeklődésének kell köszönni. Nyilván ilyenkor párbeszéd zajlik – mint a színházban mindig –, amit mi mondunk, állítunk egy műsorpolitikával és javaslattal, arra kapjuk meg a megfelelő választ. Itt ebben a városban még eddig és ebben az évadban is megkaptuk a megfelelő választ. A közönség érdeklődése élénk. Bérleteseink száma idén is gyarapodott, 410 bérlettel többet vásároltak ebben az évadban, mint az előzőben. Ez kifejezetten egy olyan körülmény, amely bennünket biztat és kötelez, hogy a lehető legigényesebb munkát végezzük” – összegzett Parászka.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés