
Fotó: Veres Nándor
Lemond polgármesteri megbízatásáról Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere, döntése a januári soros tanácsülésen válik hivatalossá. A polgármesteri teendőket a nyár elején esedékes önkormányzati választásokig Keresztes Balázs alpolgármester látja el.
2015. december 29., 10:312015. december 29., 10:31
„Egy korábban megfogalmazódott döntés volt, hogy nem folytatom tovább a polgármesteri feladatokat. Már a mindszenti sportcsarnok újjáépítése után elhatároztam, hogy nem vállalok még egy mandátumot” – indította lemondásával kapcsolatos beszélgetésünket Pál Péter. Csíkszentlélek polgármestere hozzátette, 2000-ben – az akkori községközpont – Csíkszentkirály alpolgármestereként kezdte közéleti tevékenységét mindössze 23 évesen, 2004-től pedig Csíkszentlélek polgármesteri tisztségét tölti be. Mint fogalmazott, 187 hónapnyi munka után úgy érzi, váltania kell, emiatt döntött úgy, hogy lemond. Döntésében az is megerősítette, hogy a munkapszichológusok szerint is időnként szükséges a munkaváltás.
Kérdésünkre, hogy mi miatt nem várt a jövő nyáron esedékes önkormányzati választásokig, Pál Péter a következőt válaszolta: úgy látta jónak, hogy a jövő évi költségvetést azok a személyek állítsák össze, akik vállalják a község további vezetését. Megjegyezte, a településen rendszerint szűkös költségvetésből kell boldogulni, így nem könnyű azt összeállítani, szeretné tehát, hogy akik összeállítják, azok felelősséget is tudjanak vállalni azért. A törvény értelmében a polgármesteri feladatokat a községvezető lemondását követően az alpolgármester – Csíkszentlélek esetében tehát Keresztes Balázs – látja el.
A polgármester lemondása a januári soros önkormányzati tanácsülésen válik hivatalossá, amikor is jegyzőkönyvbe veszik azt – mindaddig viszont ellátja teendőit. A községvezető már elköszönt a helyiektől, lemondásáról a helyi újság idei utolsó (és egyben első) számában értesítette a választópolgárokat. Megjegyezte, az újság volt az utolsó lehetősége, hogy minden helyihez szólhasson, ezért döntött úgy, hogy köszöntőjében erről is beszámol. „Remélem, a helyiek az elmúlt 15 év tevékenysége alapján ítélnek meg. Köszönöm az oly fiatalon belém vetett és azóta megerősített bizalmat. Bízom benne, hogy a helyiek is úgy gondolják, a személyem megtartása a község élén nem volt rossz döntés” – fogalmazott.
Hivatásként tekintett a polgármesteri feladatkörére – fogalmazott a Csíki Hírlapnak. Mint mondta, többségében sikerült megvalósítania a mandátumai alatt kitűzött célokat, azonban akadtak olyan munkálatok, tervek is, amelyek végére nem tudott pontot tenni – így a gázvezeték lefektetése Csíkszentléleken és Fitódon, vagy a turizmus fellendítése a községben. Többek között az általa szorgalmazott lakóövezetté válás azonban szerinte jó úton halad: hiszen az elmúlt tíz évben közel 300 ház, „egy fél falu” épült a településen. Érdeklődésünkre továbbá elmondta, nem akar teljesen elszakadni a közéleti munkától, viszont csak egy-két hónap pihenés után dönti el, hogy közgazdász végzettségével milyen munkát vállal a továbbiakban.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!