
Fotó: Kristó Róbert
Elfogadta a csíkszereda önkormányzati képviselő-testület a csíkszeredai városi bölcsődébe iratkozás kritériumrendszerét, ugyanis mindeddig nem volt egy világos és átlátható feltételrendszer, amely alapján be lehetett íratni a kicsiket.
2015. június 29., 10:502015. június 29., 10:50
Jelenleg 39 gyermek számára van hely, ezekre lehet jelentkezni. Azok a szülők, akik bölcsődébe szeretnék íratni gyermeküket, egy kérést kell letegyenek. A testület által elfogadott kritériumrendszer alapján bírálják el a felvételt. Antal Attila ugyanakkor elmondta, ezentúl Kövér Katalin tölti be a bölcsőde igazgatói tisztségét, miután versenyvizsgázott az állásra; ő korábban a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője volt. Helyette egyelőre nem vettek fel mást, ugyanis azt tervezik, hogy átszervezik a városháza osztályait – tudtuk meg.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!