Az évtizedekkel ezelőtt épített bádoggarázsok lebontásával is járnak a lakótelepeket érintő idei csíkszeredai felújítások. Ez várható a Gyermek sétányon, ugyanakkor a hőszigetelésre váró tömbházak körül is lesz ilyen.
2015. február 05., 18:562015. február 05., 18:56
A Gyermek sétány felújítására tavaly ősszel kötött szerződést a városháza, de a kivitelezés csak tavasszal kezdődik meg. A város idei költségvetésében erre a munkálatra 6 millió 820 ezer lejt különítettek el, ami a szükséges összeg egészét jelenti. Közel 28 ezer négyzetméteres területen a fémgarázsok bontása után sétányok, zöldövezetek, játszóterek létesülnek, újulnak meg. A garázsok helyett összesen 267 parkolóhelyet alakítanak ki, ezért a Gyermek sétányon lesz szükség a legtöbb ilyen építmény bontására.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, nemsokára megkezdik a munkamegbeszéléseket az összes olyan céggel, amellyel szerződésük van. A Gyermek sétányt illetően a kivitelező készít egy ütemezést, és annak függvényében, hogy hol kezdenek, fokozatosan szólítják majd fel a tulajdonosokat fémgarázsaik eltávolítására. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően ilyenkor harmincnapos haladékot ad a hivatal a bontásra. „Eddig nem voltak problémák, úgy gondoljuk, hogy ez nem tudja akadályozni a munkát” – számolt be az alpolgármester.
Mivel a megyeszékhelyen sok tömbház hőszigetelése kezdődik el idén, ezek esetében is, akárcsak a korábbi években, a munkálatokat akadályozó pléhgarázsokat kötelesek lebontani a tulajdonosok. Azok az építmények kerülnek veszélybe ilyenkor, amelyeket közvetlenül a társasházak mellé építettek. A polgármesteri hivatal még nem mérte fel, hogy a hőszigetelésre váró tömbházaknál hol van erre szükség. „Volt egyeztetés a lakók felével, különböző előkészületekről beszélgettünk, úgy látjuk, erre még van idő. Természetesen ahogy már biztossá válik, és szerződést kötünk a cégekkel, ezt fogjuk jelezni. Az eddigi tapasztalat az, hogy ha eljött a pillanat, az emberek megértették, és aszerint intézkedtek” – közölte Szőke Domokos.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
szóljon hozzá!