
Fotó: Veres Nándor
Elérhető közelségbe került a Csíkszereda északi peremén épült elkerülő út egyik szakaszának véglegesítése. A terület telekkönyvezése és tagosítása rövid idő múlva befejeződik. Egyelőre kérdéses, hogy lesz-e idén aszfaltozás.
2016. október 03., 10:372016. október 03., 10:37
A Rét és Forrás utcákon átahaladó nehézgépjármű-forgalmat kellene átvennie a csíktaplocai elkerülő útnak, amelynek területét magántulajdonosoktól sajátította ki a város, de a terület telekkönyvezése, tagosítása csigalassúsággal halad. Tavaly hiába vártak a folyamat befejezésére, amely idén is folytatódott, és ahogy korábban is beszámoltunk róla, a parcellázási tervekben hajszálnyi eltéréseket kellett javítani. Csíkszereda és Csíkpálfalva közigazgatási határainál két centiméteres eltérés jelent meg – az út egyik szakasza ugyanis ezen a határvidéken vezet.
Nyár óta viszont az eddigiekhez képest jelentős előrelepés történt, ugyanis az elkerülő út egyik szakasza – amely az E578-as út és a Gyimesek felé vezető 12A jelzésű országút között halad – nemsokára telekkönyvileg is a város tulajdona lesz. Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy október 12-én megtörténik az adminisztratív határ kiigazítása Csíkszereda és Csíkpálfalva között.
A valamivel több mint 3 kilométeres hosszúságú út másik szakasza esetében – amely a Rét utcai vasúti átjárót köti össze az E578-as országúttal –, nem ilyen jó a helyzet, a telekkönyvezés és tagosítás még tart. „Folyamatban van a tulajdonosok beazonosítása, ez a legnehezebb. Vannak, akik csak a telekkönyvben szerepelnek, mások a birtoklevélben, nem laknak itt, elköltöztek, és elég nehéz a megkeresésük” – magyarázta az alpolgármester.
A Pálfalva szomszédságában levő útszakasz aszfaltozását a dokumentumok véglegesítése után elsősorban az időjárás befolyásolja, és mivel a telekkönyvezés lezárása október közepére várható, kérdéses, hogy idén készül-e ott aszfaltburkolat. Szőke Domokos alpolgármester úgy értékelte, erről még a szakemberekkel kell egyeztetni, és azután lehet dönteni. A jelenleg a közúti forgalom elől elzárt, de makadámútként különböző járművek által használt elkerülő út alapozása, kövezése, illetve a szükséges hidak építése már 2012 őszén elkészült, azóta viszont nem volt folytatás. Az út építésére eddig 4,2 millió lejt költött a város, egy korábban megkötött kivitelezési szerződés szerint az aszfaltozás 5,8 millió lejbe kerül.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!